PÁL TIBOR, az önkormányzati és területfejlesztési bizottság előadója: Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az önkormányzati és területfejlesztési bizottság június 19-én megtárgyalta az előttünk lévő törvényjavaslatot, és 11 tartózkodás és 15 igen szavazat mellett támogatta azt.

(17.40)

A bizottsági ülésen a települési képviselők tiszteletdíjának a változtatásával kapcsolatban azt kell mondjam, hogy egyetértés volt az irányt tekintve, nevezetesen a csökkentési irányt tekintve. Amiben vita volt, az inkább a mértéket illeti, azt a mértéket, amit a törvény magában foglal. Ugyan összesen három paragrafusról szól az előttünk lévő módosítás, de ahogy ezt hallhattuk az expozéban is, ez közel 25 ezer embert érint, 25 ezer olyan embert, akik ma az önkormányzatban valamilyen munkát, tisztséget vállalnak, munkát végeznek.

A bizottsági ülésen egy rövid számolás is történt. Kiszámoltuk, hogy egy nagyobb önkormányzatban, mondjuk, egy fővárosi kerületi önkormányzatban ez a törvénymódosítás közel 40-50 millió forintos éves megtakarítást jelent. Ez egy nagyon komoly összeget jelent; a fővárosban 23 kerület van, természetesen nem mindegyik azonos mértékű, de ekkora összeggel lehet számolni. Ha még hozzávesszük a megyei jogú városokat vagy a kisvárosokat, valamint a többi önkormányzatot, akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy igen komoly megtakarítást jelent az önkormányzati szférában. A parlamentben sokszor vita van azzal kapcsolatban, hogy önkormányzati feladatok ellátásához honnan lehet majd forrást találni.

Azt gondolom, hogy érdemes végiggondolni ezt a helyzetet, hiszen ez egy nagyon komoly, országos szinten közel 3-3,5 milliárd forintos megtakarítást jelent az önkormányzati szférában. Ha ehhez még hozzávesszük a két napirenddel ezelőtti kérdést, akkor azt gondolom, hogy majd' 4 milliárd forintról lehet dönteni itt a következő időszakban. Ezt a számítást röviden a bizottsági ülésen is elvégeztük.

Ez a három paragrafus arról szól, hogy településszerkezetenként javasolja a csökkentést, valamint arról, ahogy az expozéban is hallottuk, hogy bizottsági elnöknek, külsős bizottsági tagnak vagy tanácsnoknak milyen pluszjövedelmeket lehet biztosítani. Természetesen ezek alacsonyabb mértéket határoznak meg, mint a jelenleg hatályban lévő törvény.

Kétségtelenül új elem, és talán nagyon érdekes az az új elem a javaslatban, ami a kötelezettségüket megszegő képviselők tiszteletdíjának a 25 százalékkal való csökkentésére ad lehetőséget egy éven keresztül. Ez egy törvényi, egy helyi rendeletalkotási kötelezettséget ró az önkormányzatokra, hiszen helyben meg kell mondani, hogy mi az, amit olyan szabályszegésnek tartanak, amit már ezzel a büntető szankcióval kívánnak majd "jutalmazni". Ezt ebben a helyi rendeletben meg kell mondani. Ez értelemszerűen más egy kistelepülésen, más egy kisvárosban vagy épp a főváros valamelyik kerületében.

Egyetértés volt a bizottsági vitában abban a kérdésben is, hogy nem a tiszteletdíj mértéke vagy annak az összege alapján fog eldőlni, hogy valaki vállal-e önkormányzati munkát, a helyi közügyekben való részvételt vállalja, hanem sokkal inkább annak alapján, hogy a lokálpatriotizmus mennyire erős, mennyire erős a helyi kötődés, illetve az a kérdés, hogy egy-egy helyi ügy iránt milyen kötelezettséget vállal, vagy milyen szakértelemmel, szaktudással rendelkezik, részt kíván-e venni egy-egy helyi probléma megoldásában. Ebben a bizottsági ülésen is egyet tudtunk érteni.

Azt gondolom, hogy ennek a vitának az eredménye volt az, hogy az ellenzéki képviselők nem elutasították, hanem tartózkodásukkal támogatták az előttünk lévő törvényjavaslatot.

Így a végén, mint ahogy mondtam, 15 igen szavazattal, 11 tartózkodás mellett a bizottság támogatta az előttünk lévő törvényjavaslatot, amit én is mint önkormányzati képviselő, igazán jó szívvel tudok önöknek javasolni, és tudom támogatni elfogadását.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu