TUKACS ISTVÁN, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A költségvetési bizottság szintén megtárgyalta a tervezetet, és általános vitára alkalmasnak tartotta 16 igen szavazattal, 9 nem ellenében.

A többségi vélemények a következő ügyekben támogatták az előterjesztést. Először is abban, hogy a körjegyzőségek kialakítása segíti a kistelepülések igazgatási feladatainak szakszerű ellátását, megteremtve ennek a személyi körülményeit, segít egy takarékosabb feladatellátásban, ugyanakkor természetszerűleg a kistelepülések esetében nem kérdőjelezi meg az önkormányzatiság elvét.

A bizottság hosszas vitát folytatott a kistérségek kérdésén, és támogatta azt a döntéshozatali mechanizmust, amelyet a tervezet tartalmaz, nevezetesen azt, hogy az a település, amely nem méltányolható indokból akar kívül maradni bizonyos feladatellátási ügyeken, bevonható legyen kellő és demokratikus, szabályozott szavazás útján a feladatellátásba, szándéka ellenére is. A kistérségek működésének kérdésében számtalan vélemény fogalmazódott meg. Ezt azért nem szeretném most plasztikusan körbeírni, mert az első napirendi pontunk, tehát az alkotmánymódosítás vitája, azt hiszem, erre kellőképpen rávilágított.

Végül a bizottság vitát folytatott az önkormányzati középszint, a régiók ügyében, érintve természetesen a megyei önkormányzatok helyzetét, megállapítván azt, hogy a bizottság többsége által támogatható a regionális középszint kialakítása, feladatainak az ágazati törvények útján való későbbi szabályozása, azon demokratikus, választott képviseleti elv érvényesítése, amelyen a magyar alkotmányos demokráciánk alapul.

Tisztelt Ház! A bizottság többsége az előterjesztést általános vitára alkalmasnak tartotta és támogatta, a továbbiakban természetesen a bizottság szintén készen áll arra, hogy az esetleges módosító indítványokat megvitassa.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu