DR. KÉKESI TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! - mi, néhányan. Két elemét szeretném ennek a különadónak erősíteni. Az egyik a magánszemélyek által fizetendő szolidaritási adó, a különadó. Mint a törvényjavaslatból is kiderül, ez csak 6 millió forint felett lép be, és csak az efeletti rész 4 százalékát jelenti. Ki fizeti ezt a pénzt? Nyilván az, aki ekkora jövedelemre szert tesz. Például, gondolom, én esem bele ebbe a kategóriába, és valószínűleg Tállai képviselő úr is beleesik. Gondolom, mind a ketten megtesszük a magunkét, hogy a magyar költségvetés jobb helyzetbe kerüljön, és elérhessük azokat a társadalmi célokat, amiket nyilván Tállai képviselő úr is oszt velünk egyetemben, még ha az eszközt, a módszert nem is annyira támogatja.

A másik nagy kérdéskör a társasági nyereségadó. Göndör képviselő úr jól utalt arra, hogy Magyarországon ez, ellentétben például a nagyon sokszor példaként citált szlovák egyenes adóval - ahol 19 százalékos, de kedvezmény, mentesség nélküli adó van forgalomban -, átlagosan 10-10,5 százalék - én ennyiről tudok, nem is 11 százalékról -, akkor tehát ezzel a különadóval együtt is csak 14-15 százalék lesz a nyereségadó. Még ha kombinálom ehhez az iparűzési adót, akkor is összehasonlítható a szlovák adózási, adóztatási szinttel. Úgy gondolom, hogy versenyképesek vagyunk ezzel az adónemmel. Nem rontottuk el ezt az adónemet, ahogy a képviselő úr célozni kívánt erre a hozzászólásában. Amikor majd bekövetkezik az a szituáció, hogy akár az iparűzési adót ki kell vezetni, akár már rendbe tettük a költségvetés egyensúlyát, akkor a különadó is esetleg megszüntethető lesz. Majd választunk ebből a két módszerből.

Köszönöm a szót, elnök úr.

Forrás: parlament.hu