DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Úgy jártunk az új egészségügyi miniszterrel és az új, úgynevezett teljesítményvolumen-korlátozási szabályozással, mint a mesebeli okos lánnyal: hozott is ajándékot meg nem is, adott is meg nem is.

Ön, miniszter úr, korábban kijelentette: "nem csökken a fekvőbeteg-ellátó intézmények finanszírozása." Az is elhangzott a sajtótájékoztatón, hogy "a jövőben nem lesz másodosztályú, olcsóbb szolgáltatás, minden beavatkozást teljes áron fizet az állam".

Mindez nagyon szépen hangzik, csakhogy azt jelenti, a biztosító csak meghatározott számú beavatkozást fizet, és azt is a tavalyi ár 95 százalékán. Eddig az előre meghatározott szám fölötti beavatkozásokat csökkentett áron fizette. Most nincs olcsóbb ellátás, a megadott irányszám fölötti beavatkozásért semmit nem fizet. Ráadásul a szakmai szervezeteket erről nem tájékoztatták. Miközben a krónikus betegek ápolására valóban valamivel több pénzt kapnak majd az intézmények, ugyanakkor például a daganatos és a koszorúér-betegségben szenvedő betegek után kevesebb pénz jár ezután.

Tisztelt Miniszter Úr! Kérem, szíveskedjék segítséget nyújtani a következő kérdések megválaszolásában. Hogyan lehetséges az, hogy több pénzt ígért a kórházaknak, mégis kevesebbet kapnak majd? Mivel tudja megnyugtatni a kórházak igazgatóit, akik az új kormányrendelet miatt intézményeik helyzetének további romlását jósolják? (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) És leginkább: mivel tudja megnyugtatni a betegeket, hogy a megszorítások nem rontják tovább esélyeiket a gyógyulásra?

Várom megtisztelő válaszát. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu