GRÁF JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Ebben teljes egészében egyetértünk. Egyrészt az aggodalmat is köszönöm, és a magam részéről is mindent elkövetek azért, hogy az állami földterületek elherdálását vagy rossz kézbe kerülését meg tudjuk akadályozni. Azonban egy folyamatról van szó, egy olyan folyamatról, amikor évente vagy félévente születtek olyan döntések, amikor ezek a földterületek a Nemzeti Földalaphoz kerültek. Ez egy folyamatos tevékenységet és munkát jelentett, és azt gondolom, hogy most már olyan 97-98 százalékos állapotban vagyunk ezen a területen. Mindenhez idő kell, ehhez is az kellett, és nem volt egy egyszerű feladat minden miniszteriális szervtől és más szervezetektől a pontos nyilvántartást beszerezni, felértékeltetni és a vagyonregiszterben elhelyezni ezeket a földeket.
Azt tudom önnek mondani, hogy közösen, hiszen mindannyiunk feladata, vigyázzunk erre a földvagyonra. Nagyon sok olyan bejelentést kaptunk, amely segítette ez irányú munkánkat. És még egyszer mondom, jelen pillanatban megvédeni tudtuk csak ezt a vagyont, teljes egészében felállítani a regisztert, és ennek a megfelelő bérleti és egyéb szerződéseit ezután tudjuk megvalósítani.
Köszönöm az érdeklődő kérdését, és a segítségükre is igényt tartunk a következő időszakban ennek a kérdésnek a rendezésére.
Köszönöm, elnök úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés