KELLER LÁSZLÓ, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! A költségvetési bizottságban a kormány részéről hasonlóan részletes ismertetés hangzott el a 2006. évi költségvetési törvény módosításáról, mint ahogy azt itt a plenáris ülésen miniszter úr is megtette expozéjában. Éppen ezért nem meglepetésszerű az, hogy a költségvetési bizottság többsége ezt a törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak találta. Szükségesnek találtuk a költségvetési bizottságban, hogy értelemszerűen hozzá kell nyúlni a költségvetési törvény módosításához, célszerűnek is tartjuk, hogy módosításra kerüljön a költségvetési törvény, és szakmailag kidolgozottnak tartjuk a kormány által benyújtott javaslatot.
A bizottsági vitában is szóltunk arról, hogy a 2005. év vége felé került elfogadásra az a törvény, amely ismételten megnyitotta az életüktől és a szabadságuktól politikai okokból jogtalanul megfosztottak számára az igény bejelentését április 1-je és 2006. augusztus 1-je között, és nyilvánvaló, hogy ha egyszer megnyílik a lehetőség, akkor költségvetési előirányzatról is gondoskodni kell azért, hogy akik bejelentkeznek kárpótlásra, azok kielégítésére legyen költségvetési forrás.
A bizottsági vitában egyetértettünk azzal is, hogy az APEH, illetve a VPOP számára egy kedvezőbb jutalmazási, érdekeltségi kifizetési időpontot jelöl meg a benyújtott törvényjavaslat. Szükségesnek tartjuk ezt a módosító indítványt, szinkronban az Új Egyensúly programmal. Tudjuk nagyon jól, hogy egyrészt kiadáscsökkentő lépésekre van szükség ahhoz, hogy az egyensúly irányába elmozduljon a költségvetés, másrészt pedig e két szervezet által jelentős költségvetési bevételekre lehet számítani. Ha ők megfelelő érdekeltséggel és jól dolgoznak, akkor jó remény lehet arra, hogy a költségvetés egyensúlyi pozíciója javulni fog.
Nagyon fontosnak tartottuk a bizottsági vitában azt, hogy a munkaügyi felügyelet is megfelelő díjazást kapjon a többletmunkáért, éppen ezért a benyújtott módosító javaslatot szintén támogattuk.
A méltányossági nyugdíjemelésre vonatkozó kormányzati javaslat a képviselők támogatását bírja, hiszen tudjuk nagyon jól, hogy bár nagyon sokat tett a nyugdíjasokért a kormány és az Országgyűlés többsége, mégis vannak szinte lehetetlen élethelyzetbe került emberek, akiknek a nyugdíja méltatlanul alacsony, és más lehetőség nincs számukra, csak a méltányossági nyugdíjemelés. Azt gondolom, hogy nagyon sok országgyűlési képviselő szembesült számos olyan esettel, amikor más lehetőség nem kínálkozott a számukra, mint hogy a nyugdíjbiztosító igazgatósághoz forduljanak segítségért. Indokoltnak tartjuk, és a kormányt érzékenynek minősítettük a bizottsági vitában, hogy a többlet százmillió forintot az év hátralévő részében a méltányossági nyugdíjemelésre biztosítja.
Vitát váltott ki az ellenzéki és a kormánypárti képviselők között a törvényjavaslat 8. §-a, hiszen az ellenzéki képviselők úgy értelmezték, mintha most valami nagyobb kötelezettségvállalást tenne a kormány, miközben az indokolás is egyértelműen tartalmazza, hogy egyébként már a költségvetési törvényben volt egy jelentős kötelezettségvállalás, és most ezt egy picit lazítja a kormányzat úgy, ahogy azt a miniszter úr is az expozéjában kifejezésre juttatta.
A 9. § rendelkezését, amivel gyakorlatilag az ÁPV Rt. mérlegét módosítja a kormány, tudomásul vette a költségvetési bizottság többsége, és ezzel együtt, még egyszer mondom, összességében általános vitára alkalmasnak tartottuk a benyújtott törvényjavaslatot.
Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés