KÓSA LAJOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Asszony! Megvallom őszintén, egy icipicit csalódott vagyok, mert azt gondoltam, hogy a felvetésem talán alkalmat ad arra, hogy nézzük meg azt, hogy nem lenne-e érdemes azt a szabályt bizonyos esetekben a felszámolásoknál bevezetni, hogy limitáljuk a felszámolás idejét, mert mégiscsak lehetetlen állapot az, hogy ilyen limit híján több ezer ember sorsa bizonytalan. Húsz éve nem tudják bejegyeztetni a tulajdonjogukat, mert van egy felszámolás, mindig van peres feljegyzés, 8 ezer fős lakásszövetkezetnél nyilvánvaló, hogy a közös költségek vagy egyéb problémák kapcsán ilyeneket csinálnak.
Én az ön helyében, megvallom őszintén - de nincsen jogom önnek tanácsot adni, csak elmondom -, azt tettem volna, hogy az igazságügy-miniszterrel konzultálok, és azt mondom, hogy igen, megkeressük a megoldást arra, hogy ezeket a lehetetlen helyzeteket, amelyek alapvetően jogbizonytalanságot szülnek, megoldjuk, és ezzel nyugtattam volna meg saját magamat, mert így, megvallom őszintén, ez a helyzet nyitott maradt. Lehet, hogy kis probléma (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), de azért vagyunk, hogy az embereken segítsünk, és a jogbiztonságot szolgáljuk, ezért ebben a formában a válaszát nem tudom elfogadni.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés