LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mint az a 2058/2006. számú kormányhatározatból is kiderül, a kormány is fontosnak tartja, hogy a 2003/30/EK uniós irányelvben megfogalmazott bioüzemanyagokkal kapcsolatos előírás Magyarországon is teljesüljön. Ennek értelmében 2010-re el kell érnünk, hogy a közlekedési célú üzemanyagok energiatartalmának legalább 5,75 százalékát bioüzemanyagok szolgáltassák.

A fent említett kormányhatározat ennek érdekében a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert azzal bízta meg, hogy vizsgálja meg a bioüzemanyagok alapanyagául szolgáló növények termesztéséhez adható támogatási lehetőségeket. A kormányhatározatban meghatározott határidő lejárt, ezért kérdezem tehát a tisztelt miniszter urat: elkészült-e a fent említett vizsgálat, valamint mi lesz ennek a vizsgálatnak az eredménye?

Várom megtisztelő válaszát. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu