NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Nincs annál sürgetőbb feladat, mint helyreállítani az alkotmányosság megbomlott egyensúlyát az Országgyűlés működésében, nincs annál sürgetőbb feladat, mint helyreállítani az Országgyűlés ellenőrző szerepét a kormányszervekkel, valamennyi kormányzati működéssel és döntéssel kapcsolatosan. Sürgős a feladat, hiszen - hogy a miniszterelnök úr szavaival éljek - mostantól kezdődően, a választási kampány végével, ahol még lehetett igazságosságot és bátorságot hirdetni, és közben egy ellenőrizhetetlen, átláthatatlan árnyékállamot építeni, mostantól kezdődően a tetteknek és a szavaknak súlya van. Sürgős a feladat, hiszen hadd idézzem egy önök által jól ismert szociológus véleményét; jól ismerik önök Gazsó L. Ferencet, aki úgy jellemzi a most kialakuló, kiépülő államstruktúrát, hogy a gazdasági elit közvetlenül ragadja meg a politikai hatalmat, és egy még súlyosabb megjegyzés: Magyarországon kialakul egy olyan erősen centralizált hatalmi és uralmi szisztéma, ahol még a politikai pártok közötti verseny is akadályokba ütközik.
Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt kormánypárti Képviselőtársaim! Önök jól ismerik Gazsó L. Ferencet, és azt is tudják, hogy valódi baloldali emberként, civil emberként, politikával foglalkozó emberként szavainak súlya van, és a véleményét önöknek is tisztelniük kell. Arra kérem a kormányoldalt, hogy ne féljen a parlamenttől, ne féljen a parlamenti ellenzéktől, ne féljen a parlament ellenőrző szerepétől. Bátran támogassák a sürgősségi indítványt, álljon fel az eseti bizottság, amely ellenőrzi a kormányszerveket, nyissunk új lapot az együttműködésben, az európai uniós források felhasználásában, hiszen 12 ezer milliárd forintnyi európai uniós és hazai forrás ellenőrzött felhasználásáról van szó.
Kérem önöket, támogassák a sürgősségi indítványt, hiszen így kap értelmet Kuncze képviselő úrnak a közös platformra vonatkozó felhívása (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), a miniszterelnök úrnak az okos felelősségre vonatkozó felhívása...
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés