NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Bár nincs bent a miniszter úr, így lehet, hogy költőiek maradnak a kérdések. Tisztelt Miniszter Úr! Az előttünk álló időszak megszorításoktól és úgynevezett reformoktól terhes. Összefüggéstelen, átláthatatlan kormányzati dokumentumok, elfelejtett választási programok, megfoghatatlan kormányprogram jellemzi napjainkat, miközben az egyik legfontosabb feladat a 2007-től hazánkba érkező uniós fejlesztési források hatékony és célszerű felhasználása. Ne felejtsük ugyanakkor el, hogy a tervek megvalósulásának elengedhetetlen feltétele egy olyan lebonyolító intézményrendszer kialakítása, amely hatékonyan tud megbirkózni az új kihívásokkal. Ez azért is fontos, mert mára már bebizonyosodott, hogy az eddigi intézményrendszer az elkövetett törvénytelenségek és a lassúsága miatt megbukott. Az átalakításának szükségességét miniszter úr is elismerte.
A választások után az akkor még miniszterelnök-jelölt Gyurcsány Ferenc a miniszterjelöltekkel már együtt mutatta be a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség vezetőjét, akinek igen jelentős hatalom összpontosul a kezében. Ezzel viszont alapvetően sérül az alkotmányosság. A hatalommegosztás alkotmányos elvének lényege ugyanis az, hogy a hatalom ne összpontosuljon egyetlen személy vagy testület kezében. Ezzel szemben most azt látjuk, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök lefokozott miniszterei mellett többek között a nemzeti fejlesztési kabinet létrehozásával egy ellenőrizhetetlen árnyékállam kiépítését kezdte meg. Megszoktuk már, a jelenlegi koalíció csak akkor bátor, ha saját hatalmát akarja korlátlanul erősíteni. Amikor azonban a demokratikus ellenőrzés lehetőségét kellene biztosítani, akkor megretten a parlamenttől és az ellenzékétől.
Tisztelt Miniszter Úr! Meg kell találni minél hamarabb annak a módját, hogy az Országgyűlés visszakapja az alkotmányban rögzített, a végrehajtó hatalom feletti ellenőrzési jogát, hogy a döntéshozó testületek felelősséggel tartozzanak a parlamentnek. Meg kell kezdenünk ezt minél előbb, mert a megszorításoktól szenvedő kis- és középvállalkozások, a kivéreztetett települések nem akarnak további kiszolgáltatottságot a hatalomtól. Az Európai Unió is elvárja az ellenőrizhetőséget, az átláthatóságot, az esélyegyenlőséget, s elvárja, hogy az európai uniós források ne váljanak a politikai hatalomgyakorlás játékszerévé.
Kérdezem tehát a tisztelt miniszter urat: ön szerint milyen módon biztosítható az Országgyűlés számára az újonnan létrejött kormányszerv, a nemzeti fejlesztési kabinet ellenőrzése? Milyen lépéseket tervez az új intézményrendszer kialakításában a minél szélesebb körű megállapodás megteremtése érdekében? Milyen eszközökkel tudja garantálni, hogy az európai uniós források a jövőben nem válnak pártpolitikai játékszerré?
Várom a megtisztelő választ. Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés