BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Asszony! Bocsásson meg, kérem, de biztos tudja rólam - hiszen már megtapasztalta -, hogy nem szoktam mellébeszélni és hazudozni. Tényleg csak kiegészíteni szeretném azt, hogy 14 pontból áll a közgyűlésnek a Balatonkenesén 2006. június 15-én elfogadott véleménye, állásfoglalása, amelyet a Községek, Kistelepülések és Kistérségek Országos Önkormányzati Szövetsége fogalmazott meg. Idéznék ebből - nem fogom felolvasni az egészet -, de valószínű, hogy ön is ismeri.

A közgyűlés nem támogatja a körjegyzőségi rendszer módosítását, azaz a jelenlegi szabályozás mellett áll ki. A lakosságszámtól függetlenül továbbra is tarthassanak fent hivatalt azok az önkormányzatok, amelyek erre az azonos feltételek és a normatív támogatás rendszere mellett képesek. Mondok egy másik lényeges kérdést is. A KÖSZ a közigazgatási reform aktív részvevője kíván lenni, ennek érdekében szeretne bekapcsolódni az ezt érintő jogi szabályozás alakításába, a deregulációba és a finanszírozási rendszer kidolgozásába.

Tisztelt Miniszter Asszony! Most szeretnék válaszolni arra, amikor azt mondja, hogy alkotó ellenzék, és mondjunk már valamit. A KÖSZ is azt mondja - és most idézném még egyszer az 5. pontot -, hogy csak elvi jellegű állásfoglalások tehetők, mivel nem ismertek a részletek a szervezeti és szerkezeti változások, a tartalmi finanszírozási feladatok és hatáskörök vonatkozásában. Mit kér tőlünk, kedves miniszter asszony? Ha egy szövetség háromszáz polgármestere azt mondja, hogy szeretne bekapcsolódni, és most csak elvileg tud állást foglalni, akkor az ellenzék sem mondhat mást, tisztelt hölgyek, urak, csak azt tudja mondani, hogy tárgyaljunk róla, és lássunk hozzá!

Miniszter asszony, még egy fontos kérdést megemlítek. Az igazgatásszervezés axiómái, kautélái közé tartozik, axióma az a négy pont, amit mondtam: cél, feladat, szervezet, feltétel. Ezt így tanították számomra. Ezek közül önök kiragadták a szervezetet, és nem foglalkoznak a céllal, a feladattal - ezzel kevésbé -, és a feltételekkel, a pénzügyi-finanszírozási, hatásköri kérdésekkel pedig egyáltalán nem. Azért nem kaphat tőlünk konkrét választ, miniszter asszony, mert önök csak a szervezettel foglalkoznak, a többivel nem. Úgyhogy bocsásson meg, de így nem tudunk önökkel tárgyalni, pedig szeretnénk!

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu