BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm, mélyen tisztelt elnök úr, a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Asszony! Kérem, bocsásson meg, hogy ismételten szólok, de úgy gondolom, hogy van még mondandóm.
Ugyanis azt kéri számon rajtunk a kormánypárt többek között - és nem is akadok ki azon, hogy az SZDSZ nem érti ezt az egészet, mert meg kellene talán beszélni Wekler elnök úrral, hogy mi a véleménye a közigazgatási reformról. Úgy gondolom, hogy mondanak az önkormányzati szövetségek helyettünk véleményt, ugyanis ők továbbra is beszélnek a közigazgatási reformról, nem teljesen a benyújtott törvényekről, de erről próbáltak kialakítani véleményt. Miniszter asszony, tehát mondanak helyettünk véleményt, mégpedig hét szervezet. Megint kiragadok belőle, mégpedig a közös nyilatkozatból, amelynek címe: "Közös nyilatkozat a közigazgatási reform tervezett lépéseiről". Miniszter asszony, azt mondják, és itt van a bizonytalanság, kijelentik: "Szükséges, hogy a helyi önkormányzatok megszabaduljanak a fölösleges ágazati feladatok terhétől. Az önkormányzatok érdekszövetségei a kormány részére erre vonatkozólag szakmai javaslatot tesznek." Érti, képviselő úr? Ők tesznek szakmai javaslatot. "Mindezek mellett a szövetségek kiállnak a minden települést megillető önkormányozás jogának megtartása mellett, azzal, hogy ennek tartalmát differenciált feladat- és hatáskör alapján törvényben kell szabályozni." Ilyet várnak tőlünk a szövetségek, hét önkormányzati szövetség.
Úgy gondolom, hogy a konszenzus nem a mi felelősségünk elsősorban, hisz ezek mellett a szövetségek mellett - bár az az igazság, nálam az a példány van csak, amelyet dr. Magyar Levente írt alá, a többieké még nincs aláírva, hiszen ezt én korábban szereztem meg, még a teljes aláírás előtt; lehet, hogy némineműleg a mondatok talán kicsit változtak is. Tehát mondanak ők helyettünk véleményt, tisztelt képviselő úr, miniszter asszony, és úgy ítéljük meg, hogy a véleményüket tisztelni kell. Tele vannak aggodalommal, mert fölolvastam és idéztem már, az ő véleményük és támogató nyilatkozatuk mellett tele vannak aggodalmakkal, amelyekre öntől és önöktől, a kormánytól választ várnak. És miért tiszteljük mi Kovács képviselő úrral? Azért tiszteljük, mert 3200 önkormányzat áll mögöttük, a hét települési szövetség mögött. Sőt, mondhatnám, de ez nem ripacskodás, 10 millió magyar állampolgárt érint az, amiről mi itt beszélünk, és amely törvényjavaslatot önök benyújtottak.
Tisztelt hölgyek, urak, tisztelt SZDSZ, konszenzust tehát elsősorban velük kell kialakítani. Úgy gondolom, hogy különben nem árt rendszerszemléletben gondolkodni, hiszen ők is ezt kérik tőlünk számon. Rendszerszemléletben, nem kiragadott intézkedéseket kérnek csak, hanem rendszerszemléletű reformot. Úgy gondolom, hogy az sanda állítás - és erről is jó beszélni -, önök, kormánypártiak itt azt mondják, hogy mi nem támogatjuk a reformot, amit mi megszorító csomagnak nevezünk, joggal és okkal, és akkor mi vagyunk felelősek azért, hogy az államháztartás ilyen helyzetben van. Kérem, szó nincs róla!
Tisztelt Kormánypártiak! Önök kormányoznak, önöké a felelősség, önök vannak kormányon, és önöket terheli ez a dolog. Alakítsanak ki olyan konszenzust, amelyben ezt a hét önkormányzati települési szövetséget is meg tudják győzni igazukról, de ők jelentkeznek ezekkel a javaslatokkal, ezek mind hiányzanak. A fejük fölött mi nem dönthetünk. Tehát miért nincs az ellenzéknek konkrét véleménye? Mert tiszteljük a települési önkormányzatok hét szövetségének véleményét. Kérem, rájuk támaszkodjanak, és az alapján próbálják azt a szabályt, azt a törvényjavaslatot beterjeszteni, amelyet mintegy 10 millió magyar állampolgár a bőrén érez, kicsi, nagy településen, faluban és városban, sőt fővárosban.
(17.30)
Ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban, amelyeket ők megfogalmaznak, önök ezzel a törvényjavaslattal mind adósak maradnak. Valamit tesznek. Én nem mondom egyéjszakásnak ezt a törvényjavaslatot, mert ezt más verziókban és más viszonylatokban szokták megfogalmazni, és úgy gondolom, egy törvényt nem illik azzal összehasonlítani, de úgy gondolom, hogy tényleg elnagyolt.
Tisztelt Hölgyek, Urak! Önöknél a felelősség, hogy ebben a kérdésben, figyelembe véve a hét települési önkormányzati szövetség javaslatát, véleményét, amelyben támogatják a reformokat, alakítsák ki a konszenzust, és terjesszenek törvényt a tisztelt parlament elé.
Köszönöm, hogy szólhattam. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés