DEÁK ANDRÁS, a gazdasági és informatikai bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Egy nyúlfarknyi törvénymódosításhoz képest, szakminiszterhez méltóan talán egy kicsit túlságosan is nagy ívű volt a bevezetés, mert két apró paragrafusból áll a törvény. Nem értettem egészen pontosan, hogy az energiapolitikai koncepció, amit nagy örömmel várunk továbbra is - ezt csak azért mondom, mert már nagyon régóta várunk -, és a bioenergia, a megújuló energia milyen közvetlen kapcsolatban van ezzel a törvénnyel, ezt pontosan nem értettem; de abban is egyetértünk, hogy a szakmai kérdésekben a gazdasági bizottságban, illetve a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt frakciójában mindig igyekszünk politikamentesen hozzáállni a kérdésekhez, tehát biztos számíthat a kormány ezekben a kérdésekben a mi támogatásunkra.

Miért született kisebbségi vélemény ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban? Két paragrafus van; az 1. § a szociális támogatási rendszer fölépítéséhez szükséges, teljes volt az egyetértés mind a két oldal képviselői között. Igen, meg kell lépni ezeket a dolgokat, hogy az a támogatási rendszer, amit most miniszter úr igazságtalannak nevezett... - csak zárójelben jegyzem meg, hogy 2003-ban a Medgyessy-kormány volt az, amelyik életbe léptette ezt a támogatási formát, de mindegy, történelem, ezen már túl vagyunk. Tehát kell valamit csinálni, ezzel egyetértünk.

Ami miatt tartózkodó álláspontot fogadott el a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt, annak az oka az, hogy föltettem néhány kérdést a minisztérium jelen lévő képviselőjének. A 2. § arról szól, hogy a szükséges átalakulásoknál illetékfizetés-mentességet kapjon, illetve áfafizetés-mentességet kapjon az a cég, amelyik kénytelen ezt az átalakulást végrehajtani. Két dolgot kérdeztem a minisztérium képviselőjétől: az illetékfizetés nagysága körülbelül mekkora? Szerettem volna tudni, hogy milyen pénzről dönt, illetve mond le, mekkora nagyságú pénzről mond le az Országgyűlés vagy a kormány egy ilyen törvény beterjesztése mellett. És a másik, miután itt nem minden cégről van szó, és ez nem egy ezerszereplős piac: melyek azok a cégek, akik ebből az illetékfizetés-mentességből, illetve áfafizetés-mentességből profitálhatnak? Biztos a nagy meleg volt az oka, hogy nem sikerült választ kapnom erre a kérdésre, és túlságosan is gyorsan lezárták a vitát, nem lehetett a minisztérium képviselőitől ilyen típusú választ kapni.

Nekem az a személyes véleményem, hogy amikor olyan helyzetben vagyunk, mint az előző napirendi pontnál, arról beszéltek a képviselők, hogy kistelepülések önkormányzati képviselőinek már néhány ezer forintos tiszteletdíját is csökkenteni kell, mert egyenlő teherviselés mellett és az ország gazdasági helyzete miatt erre már szükség van; vagy pedig az ország gazdasági felvirágzását várják attól, hogy a képviselőknek a BKV ingyen utazási lehetőségét is megszüntetik, akkor talán jó lenne tudni, hogy ilyen illetékmentességnél ezeknek a cégeknek, amelyek, mint jól tudjuk, multinacionális cégek, milyen megtakarítást eredményez ez a törvény. Tehát még egyszer mondom, erre vártuk volna a választ, erre nem nyílt lehetőség. Önmagában az a tény, hogy a villamosenergia-törvénynél már - kétségtelen tény, hogy a villamosenergia-törvénynél is - ugyanezek a kérdések fölmerültek, és akkor a villamosenergia-ipar szereplőinek ezt a mentességet megadta a kormány, és ezt tudjuk, és ha jól emlékszem, talán még támogattuk is, de akkor, mint még jól tudjuk, dübörgött a gazdaságunk is.

Köszönöm. Hát a pumáról meg nem beszélünk...

(18.10)

Forrás: parlament.hu