DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Egyrészt Ékes képviselő úrnak mondom, attól még, hogy van egy képviselőnek mentelmi joga vagy nincs, a képviselők jogállásáról szóló törvény egyéb passzusai és a mindenkori hatalom ezzel kapcsolatos kötelezettségei érintetlenül maradnak. Úgy gondolom, ez egy hitvita, egy gondolatfelvetés volt a részünkről, hogy valóban szükség van-e mentelmi jogra. A mentelmi jog lényegében az államhatalom túlkapásai ellen próbálja a mindenkori képviselőket megvédeni, de a nyitott társadalomban, úgy gondolom, nagyon meggondolja a mindenkori államhatalom, hogy visszaéljen azokkal a jogosítványaival, és így durván bele próbáljon avatkozni a törvényhozás munkájába, mert lényegében ez megy; egyéb eszközök is rendelkezésre állnak, lejáratástól kezdve minden. Tehát ezek az indokok szerintünk már régóta nem állnak fenn.

Hangsúlyozom, igaza van Géczi képviselő úrnak, az a három-öt-hét eset lehet, hogy elenyésző. Nekünk az a véleményünk, hogy egy eset is sok, hiszen a törvényhozónak példát kell mutatnia, hiszen ha a törvényhozó nem mutat példát, akkor az állampolgártól abszolút nem várható el semmiféle jogkövető magatartás. És az is biztos, hogy sokkal több szondáztatás volt az elmúlt évek során, hiszen az esetek túlnyomó többségében azért a képviselők alávetik magukat ezeknek a vizsgálatoknak - én is voltam már részese ilyen vizsgálatoknak.

Tehát el tudunk ezen vitatkozni, ez egy gondolatfelvetés volt. Most egyéni esetek miatt kiragadva és így egy kérdéskörrel foglalkozva persze lehet így apránként a kérdést szabályozni, vagy pedig azt mondjuk, hogy az egész kérdéskörről kezdjünk el beszélni, és minden részletét átgondolva egy új szabályozás kerüljön bevezetésre, illetve hogy az intézmény életképes-e a továbbiakban is vagy sem. Ennyi volt csupán a szándék.

(13.20)

Forrás: parlament.hu