DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS, a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság a tegnapi ülésén tárgyalta meg a törvényjavaslatot. A törvényjavaslatról egy nagyon rövid vita alakult ki. Ennek a javaslatnak a lényegét a miniszteri expozéban és részben imént Avarkeszi képviselő úr előadásában is hallhattuk, erre természetesen nem szeretnék kitérni.

A bizottsági ülésen elhangzott, hogy az elmúlt években az országgyűlési képviselők jogállásával, összeférhetetlenségének szabályozásával kapcsolatban egyértelműen kimutatható az a tendencia, hogy a jogszabály-változtatások a szigorítás irányába hatnak. Az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény átfogó módosításakor, amely az 1994-98-as parlamenti ciklusban történt, már több alkalommal is felmerültek azok az összeférhetetlenségi szabályok, amelyeket akkor a két oldal egyező akaratának hiányában nem vezettünk be. Most részben visszatérnek ezek a szabályok, részben hivatali, közfeladatot ellátó szervezetben betöltött tisztségre vonatkozó összeférhetetlenségi szabályok, részben pedig gazdasági összeférhetetlenségi szabályok kerülnek bevezetésre, illetve ezen szabályok szigorítására kerül sor. Ugyanezek a szabályok, ugyanezek a kérdések többször felmerültek már a Magyar Országgyűlésben. Elviekben mindig mindenki támogatta az ilyen típusú változtatásokat, és aztán a végén sajnos a végszavazáskor ezek a kísérletek gyakran kudarcot vallottak.

Nagyon remélem, hogy e törvényjavaslat mindkét fél számára elfogadható lesz, és a bizottsági ülésen is elhangzott, hogy szükség lenne e törvénymódosításra annak érdekében, hogy a közélet tisztasága és a képviselői működés érdekében egyszerű, világos, áttekinthető szabályok vonatkozzanak mindenkire. E rövid vita után a bizottság a javaslatot támogatta. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu