DR. HARGITAI JÁNOS (KDNP): Hogy miért járok tévúton, képviselőtársam, arról nem nagyon tudott meggyőzni, mert az a példa, amit ön szóba hozott, az ön kezdeményezésére létrejött szerveződés is azt bizonyítja, amit én mondtam, hogy a közös feladatellátásnak és az összefogásnak már akkor is volt racionalitása, amikor azt sem tudtuk, hogy egyszer majd megkínálnak minket egy többcélú kistérségi társulásnak nevezett mesterkélt csodával. Én ezt a formát bíráltam csak, nem az összefogást bíráltam.
Adjon nekem magyarázatot valaki, hogy az alkotmányos alapjogok között ott lévő passzus alapján, ami ott is marad, szabadon társulhatok mint kistelepülés, hiszen ez benne marad a 44/A. §-ban, és önök behozzák azt, hogy amikor önök, a mindenkori kormánytöbbség úgy dönt, akkor viszont életbe lép a kényszertársulás intézménye. Ez egy rendkívül szép alkotmányos szabályozás. Az egyik kiüti a másikat, önök mégis mindkettőt beépítenék ebbe a rendszerbe.
De beszéljünk néhány mondatot a körjegyzőségekről, mert az igazán fájdalmas dolgokat most a körjegyzőségeknél helyezték el. Szögezzük le, hogy ha egy kistelepülés önállóan működtet polgármesteri hivatalt, mert megengedheti, mert egyébként van rá pénze, mert vannak ilyen kistelepülések is, mondjuk, egy idegenforgalommal megáldott település, vannak saját forrásai, meg tudja engedni magának, és a lakosság ezt igényli, miért ne tehetné meg. Most önök ezektől a kistelepülésektől ezt a jogot már elvonnák. Hozzáteszem, normatív módon az ilyen önálló polgármesteri hivatalokat nem támogatják. Hogy miért fáj önöknek, ha mégis ezt valaki meg tudja tenni, ez számomra rejtély.
Ha egy 1100 fős település ma eszetlenül nagy hivatalt működtet, akkor önök ezt tolerálják, elnézik, ez belefér az önkormányzati szabadságába. Ha három 500 fős település összefog, és működtet egy körjegyzőséget a jövőben, és az egyik helyen, mondjuk, az egyiket tekintsük székhely településnek, ahol a körjegyző székhelye van, az egyik csatlakozott településen a körjegyzőség egyetlen dolgozóját állandó jelleggel ott akarnák foglalkoztatni, mert a helyi viszonyok ezt indokolják, akkor önök ma azt mondják, hogy nem, ezt nem engedjük meg, mert ezt büntetjük ebben a rendszerben. Miért? Mondjanak nekem erre egy ésszerű indokot! (Dr. Lamperth Mónika: Ez nem így van.) Ez van leírva, Mónika. Ne mondja már, hogy nem így van, el kell olvasni a törvényt. (Taps az ellenzéki oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés