DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Igen, az összeférhetetlenség témájához hozzátartozik a kisebb vagy nagyobb parlament kérdése, különösen abban az összefüggésben, ahogy ez Magyarországon az utóbbi esztendők során téma lett.

Engedtessék meg, hogy valamire felhívjam a figyelmünket, mert mintha ez nem látszódott volna. Nevezetesen arra, hogy az országgyűlési képviselők száma összehasonlítva az ország népességével, egy olyan arányszámot mutat, hogy hány embert is képviselünk. Ha kevesebbet, akkor a képviselőnek több figyelme jut egy-egy állampolgárra; ha az állampolgárok száma nagyobb, akkor kevesebb. Most ezt hogyan oldják meg parlamentek szerte a világon? Olyasmi, hogy ha a képviselőnek a körzete nagy, ott a képviselőnek olyan irodája, munkatársai vannak, akik foglalkoznak velük. Van olyan parlament, ahol egy képviselőnek nem egy vagy kettő munkatársa van, hanem tíz meg tizenöt. Ők azt úgy indokolják, hogy szükség van erre azért, hogy a polgárokkal megfelelően foglalkozzanak.

Messze vezethet ez a gondolkodás, de ajánlom, tisztelt képviselőtársaim, hogy vegyük ezt is számba, mert felelőtlenül nézhetjük a képviselet dolgát, a feladatunkat, ha csak úgy kívánunk népszerűséget szerezni, hogy kisebbítjük a parlamentet, mert akkor azt hiszik a polgárok, hogy no, ezek derék emberek, és kevesebben is elvégezhetik azt a munkát. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Lehet, de lehet, hogy nem úgy van.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu