DR. LAMPERTH MÓNIKA önkormányzati és területfejlesztési miniszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Babák képviselő úr azt mondta a hozzászólásában, hogy korszerűtlen, bürokratikus és drága a magyar közigazgatás, ezért kell változtatni ezen.

Ha igaz ez az állítás, akkor azt gondolom, sokszoros a felelőssége valamennyi, a Házban ülő országgyűlési képviselőnek, a frakcióknak, hogy kialakítsák a viszonyukat ahhoz a javaslathoz, amit a kormány letett az Országgyűlés asztalára. Az Országgyűlés döntése alapján a mai napon lezárul az általános vita, és ha nem érkezik módosító indítvány, akkor legalábbis az alkotó ellenzéktől azért az elvárható lenne, hogy megmondja, mi az, amit nem támogat, és miért nem támogatja, és milyen egyéb gondolatok, javaslatok, szándékok mentén gondolja felszámolni azt az állapotot, amit Babák képviselő úr így minősített. Nem kell feltétlenül ebben a minősítésben egyetértenünk, nekem azért ennél jobb véleményem van a magyar közigazgatásról, de ezt most nem fogom tudni részletezni, mert most én is csak tízperces időkeretben tudok szólni, mint önök. Van a közigazgatás definiálása között is bizonyos nézetbeli különbség közöttünk, de azt gondolom, ennek sem akarnék most részletesen helyt adni.

Két dologról fogok beszélni: egyrészt a kistérségről, másrészt pedig a régióról, hogy miért szeretnénk előbbre lépni a kistérségi társulásoknál, és miért gondoljuk azt, hogy a választott regionális önkormányzat hasznos az országnak, és hasznos a térségben élő embereknek.

A kistérségről én változatlanul állítom, hogy siker, függetlenül attól, hogy néhányan tesznek mellé más jelzőket is. A tabi közoktatási modellkísérlet, amit a korábbi Belügyminisztérium megbízásából végzett a kistérség, egyértelműen kimutatta - egyébként van egy hosszú, részletes anyag, hozzáférhető a honlapunkon -, hogy a csökkenő gyereklétszámot és a csökkenő kapacitásokat nem követő működési kiadások mérséklésére - hiszen nem is lehet értelemszerűen - valódi megoldás volt a társulás. A szakmai létszámot is tudták növelni a pedagógusoknál a kistérségi közoktatási társulásban, 73 százalékról 77 százalékra. A modellkísérlet keretében a korábbi önálló iskolák tagintézményként helyben maradtak, tehát nem az a cél, hogy elvigyük a településről az iskolákat, és a szakmai mutatók tekintetében is eredményes volt a modellkísérlet.

Tehát azt mondom, hogy igenis, azok az eredmények, amelyek az önkéntes társulás alapján kialakultak, megalapozzák azt, hogy lépjünk tovább. Arra kérünk felhatalmazást - kétharmaddal - az Országgyűléstől, hogy azon településeken, amelyek valamilyen oknál fogva nem akarnak részt venni a társulásban - mondjuk, egy 26 településes kistérségből 23-an társulnak, és 3-an nem akarnak -, ott is gondoskodni kell arról, hogy jobb legyen a közszolgáltatás. Ott is meg kell teremteni valamilyen jogi pályát annak érdekében, hogy azokra az érvekre - mert van néhány ilyen is, amelyek nagyon szűk látókörűek - valamilyen erős nyomatékot adjon, hogy azokon a településeken is jobb színvonalú legyen a szolgáltatás.

Vannak olyan példák - kistérségben -, hogy egy adott településen, mondjuk, van 60 általános iskolás korú kisgyerek, 20 kisgyereket a családja - akik megtehetik - autóval elvisz a szomszéd település jobb színvonalú iskolájába, és azoknak a családoknak a gyerekei, amelyek meg szegények, és nem tudnak helyből ilyen mobilan mozogni, maradnak ott, és küszködnek a kis létszámú iskolában egy ilyen feladatmegoldással. Azt gondolom, nekünk felelősségünk van abban, hogy ezekről a gyerekekről is gondoskodjunk. Azért mondtam mindig is, hogy ez egy valódi baloldali program. Igen, tovább akarunk lépni ezen a területen.

Ami a választott régiót illeti, személyes álláspontom szerint az államreform legnagyobb hatású lépése a választott regionális önkormányzatok megalakítása. Ha valódi decentralizációt akarunk, mert túl sok mindenről döntenek a központban, Budapesten, akkor olyan szinten lehet egy szinttel lejjebb adni feladatokat és hatásköröket, ahol a fejlesztésben, a fejlesztéspolitikában ehhez ideális teret kínál a régió.

Ha azt mondják, miért nem a megye... - bocsánatot kérek, de a 19 megyei önkormányzat és a 22 megyei jogú város, ezek ma közjogi értelemben egy szinten vannak. Ugye, nem gondolják, hogy negyenvalahány szintre lehet ilyen módon decentralizálni? Ma a megyei jogú városok enklávéként vannak ebben a rendszerben, és érvként hadd mondjam el még azt is, hogy ma a régiókban - mert területfejlesztési tanácsokban megindultak a regionális folyamatok - kiépítésre kerültek tervezési, projektmenedzselési rendszerek, amelyeket tovább kellene vinni, és egy választott regionális önkormányzat mellé rendelni. Ezt a kapacitást 19 helyen kiépíteni pazarló, értelmetlen lenne, és az Európai Unió régiók versenyében a hét régióban - szerintem ebben a lehatárolásban is - Magyarország lényegesen erősebb és előnyösebb pozíciókat fogna.

Tehát azt mondom, hogy a választott regionális önkormányzat valódi decentralizálási terep, és közjogi értelemben a választott régió teljesen más, mint a regionális területfejlesztési tanács. És nem szeretném, ha szándékosan félreértenének! Ódor képviselő úr mondta, hogy mintha én arra utaltam volna, hogy nem látják el lelkiismeretesen a dolgukat. Dehogynem, nem erről van szó. Ha a területfejlesztési tanácsban a törvény által meghatározott módon ott van a nagyváros polgármestere meg a megyei közgyűlés elnöke, akkor a legjobb szándékú és legtisztességesebb, legfelkészültebb politikusnak is, a régióérdek mellett - de nagyon sokszor előtte - meg kell néznie annak a közösségnek az érdekét, amely őket oda választotta és delegálta.

A legjobb szándékú megyei közgyűlési elnök, aki Somogy megye elnöke, éppen itt ül, ezért talán a legjobb példa is, persze, hogy nézi a dél-dunántúli régió érdekét, de őt Somogy megyében választják meg, és ez, kérem, nem jó szándék kérdése. Ez egyszerűen legitimáció és politikai logika kérdése. Tehát azt mondom, ha van választott regionális önkormányzat, akkor ott ez a politikai felelősség nagyon világosan megmutatkozik, és egészen más módon lesz érdekelt egy régió fejlődésében, fejlesztésében, közszolgáltatás ellátásában, mint ahogyan ez egy delegált testületnél van.

Lépésről lépésre haladni, az érték. Ezért az önkéntesen létrehozott kistérségi társulásoknál is - három év tapasztalata után - azt mondom, lépjünk előre. A regionális területfejlesztési tanácsok működésének összes eddigi tapasztalatát figyelembe véve azt mondom, lépjünk előre. És ehhez ma itt van egy történelmi pillanat. Azt szeretném kérni, hogy ne engedjék el! Mert igenis, áttörésre van szükség. Áttörésre van szükség egy új megközelítésben, európai uniós tagországként, a 2007-13 közötti nemzeti fejlesztési terv és soha nem látott nagyságrendű európai uniós források megszerzése érdekében; nem jogi kötelezettség miatt, hanem egyszerűen azért, mert ez az érdekünk.

A Fidesz vezérszónoka azt mondta, amikor ezt tárgyaltuk a múlt héten a parlamentben, hogy az uniós források eléréséhez elég, ha a régió csak területfejlesztési és statisztikai egység. Akkor hogyan képzelik ezt el? Hogy van megyei önkormányzat, meg területfejlesztési, statisztikai egységként hosszú távon a régió? Ez valódi duplikáció, meg tripla feladatrendszer.

A mostani megyei önkormányzati feladat- és hatásköröket nem mechanikusan a régióhoz akarjuk telepíteni, ellenkezőleg. A választott regionális önkormányzat központi feladatokból táplálkozik, az kerül elsősorban a regionális szintre. A mostani megyei önkormányzati feladatok és közszolgáltatások egy kisebbik része a régióhoz, meggyőződésem szerint egy nagyobb része a mostani megyei jogú városhoz, a szándékaink szerinti nagyvároshoz és a kistérséghez kerülne, egy értelmes, normális munkamegosztásban.

(16.20)

Ezért érzem bajban magam, mert nem látom a vita további kimenetét. Módosító indítványokat nem nyújtottak be, nem mondják el, hogy vannak-e olyan szempontok, amelyek alapján hozzá tudnak vagy akarnak járulni egy korszerűbb, kevésbé bürokratikus, kevésbé drága közigazgatáshoz.

Tehát azt gondolom, a hátralévő időt még értelmes vitára kellene kihasználni, ha van ennek tere, és ha van alkotó ellenzékiség, akkor annak szellemében kellene viszonyulni ehhez a kérdéshez.Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu