DR. PETRÉTEI JÓZSEF igazságügyi és rendészeti miniszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az országgyűlési és az európai parlamenti képviselők jogállását szabályozó törvények összeférhetetlenségi szabályainak módosítására vonatkozó javaslat célja kettős. Egyfelől az, hogy szigorúbbá és egyben következetessé tegye az országgyűlési képviselői megbízatáshoz kapcsolódó gazdasági összeférhetetlenségi követelményeket, másfelől pedig az, hogy kiterjessze ezeket az előírásokat az európai parlamenti képviselőkre is. Mindezt annak érdekében tenné, hogy a képviselő a tág értelemben vett állami szférában gazdasági tevékenységet egyáltalán ne végezhessen.
Tisztelt Országgyűlés! A javaslat általános szabályként a képviselők számára a közfeladatokat ellátó szervezetekben való részvétel korlátozás nélküli lehetőségéből indul ki. Feltételül szabja azonban ennek ingyenességét, azaz a képviselő e szervezetekben végzett tevékenységéért juttatást nem fogadhat el. A gazdasági összeférhetetlenségi előírások a hatályos rendelkezésekkel egyezően meghatározott pozíciók betöltését és egyes tevékenységek végzését kifejezetten tilalmazzák; ezeket a képviselő még ingyen sem láthatja el.
A módosítást követően a törvény a hatályos szabályozástól eltérően mind a közfeladatokat ellátó szervezetekben való részvétel ingyenességét, mind a gazdasági összeférhetetlenségi tilalmakat kiterjeszti a képviselő mellett annak vele egy háztartásban élő közeli hozzátartozójára is. Ezen új korlátozás alkalmazását ugyanakkor a javaslat méltányos átmeneti szabályozással az országgyűlési képviselők következő általános választása nyomán létrejövő Országgyűlés megalakulásától rendeli el.
Tisztelt Országgyűlés! A javaslat a hatályos törvény előírásait fogalmi szempontból egyszerűsíti, és egyértelmű generális tilalmakat állít. Az állami vagy önkormányzati tulajdon mértékére tekintet nélkül kizárja azt, hogy a képviselő állami vagy önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságban vezető tisztségviselőként vagy felügyelőbizottsági tagként járjon el. Ugyancsak tilos a javaslat értelmében e tisztségek ellátása olyan gazdasági társaságban, amelyet állami vagy önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaság alapított. Az adott szervezet privatizációjától számítva két évig a képviselő nem tölthet be vezető tisztséget a privatizált szervezetben vagy az ez által alapított gazdasági társaságban sem.
A pénzügyi szektor szervezetei vonatkozásában a javaslat pontosítja a törvény fogalomhasználatát, ezáltal a gazdasági összeférhetetlenség e szabályai is egyértelműbbé válnak. Szükséges hangsúlyozni azt is, hogy a javaslat alapján mindezek az összeférhetetlenségi szabályok változtatás nélkül irányadóak a képviselő mellett annak közeli hozzátartozóira is, ha a képviselővel egy háztartásban élnek.
Tisztelt Ház! A javaslat a jogi képviselőként ellátandó feladatokra és a megbízatás jellegére tekintettel, a hatályos rendelkezéseket szigorítva nem csupán az állam és az állami szervek, hanem a helyi önkormányzatok és a gazdasági összeférhetetlenséggel érintett valamennyi szervezet vonatkozásában megtiltja, hogy országgyűlési képviselő ezek jogi képviselőjeként járjon el. A hatályos törvény célját szem előtt tartva, azt kiteljesítve a javaslat általános jelleggel minden, a képviselői megbízatással össze nem függő ügyben megtiltja azt, hogy a képviselő ebbéli minőségére hivatkozzon. Ez a magatartás ugyanis a képviselői tisztség erkölcsi tisztaságával és méltóságával összeegyeztethetetlen.
Tisztelt Országgyűlés! Az Európai Unióban az európai parlamenti képviselőkre vonatkozó közösségi joganyag kétszintű szabályozást tesz lehetővé. A tagállamok hatáskörébe tartozik a képviselői jogállás tartalmának meghatározása egyes, a közösségi jog által meghatározott választójogi, összeférhetetlenségi, mentelmi jogi rendelkezések figyelembevételével.
Az európai parlamenti képviselőkre a jogállásukat szabályozó törvény eddig nem tartalmazott gazdasági jellegű összeférhetetlenségi előírásokat. A javaslat ezt a fennálló szabályozási hiányt pótolja. Ezáltal a jövőben az európai parlamenti képviselő és a vele egy háztartásban élő közeli hozzátartozója közfeladatot ellátó szervezetekben csak ingyenesen tevékenykedhet, emellett a gazdasági összeférhetetlenségre vonatkozó szabályok egyebekben is az országgyűlési képviselőkre vonatkozókkal azonosak.
Ezen túlmenően az európai parlamenti képviselő, akárcsak az országgyűlési képviselő, nem láthatja el az állam, az önkormányzat, a költségvetési szerv vagy az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvényben megjelölt egyéb szervezet jogi képviseletét sem. Végül a javaslat - akárcsak az országgyűlési képviselők esetében - megtiltja, hogy az Európai Parlament magyar képviselői ezen minőségükre a megbízatással össze nem függő ügyekben hivatkozzanak.
Kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a bemutatott, az országgyűlési képviselői tevékenység állami befolyástól független ellátását a jelenleginél hatékonyabban segítő szabályozást megteremtő javaslatot támogatni szíveskedjenek.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés