ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Megpróbáltam visszafogni magamat a kétpercesektől, mert reggel, a délelőtti vitában eléggé sokat kétperceztünk, és talán célszerűbb, hogyha hosszabb időt adunk egymásnak arra, hogy valóban az érveket is felsorakoztassuk.

Balogh képviselőtársam úgy fogalmazott a végén, hogy a takarékosság egyenlő az ésszerűséggel. Nagyon sok képviselőtársam elmondta, hogy jelen pillanatban mi a kiváltója annak, hogy az önkormányzatoknak azt lehet mondani, hogy kötelező társulási szintet kell létrehozni, és abban olyan feladatokat megoldani és ellátni, amelyeket nem biztos, hogy a jelenlegi körülmények között és a jelenlegi határokkal tudják elképzelni.

Képviselőtársam, ön is tudja, hogy ha önkéntes alapon szerveződik egy társulás, és abban a szóban, hogy önkéntesség, megtalálható az, hogy bizalom is van a másik iránt. Amikor kötelezővé tesznek valamit, akkor abban a pillanatban nem biztos, hogy az önkéntesség alapelve és a demokrácia betartása fogalmazódik meg egy-egy település esetében, és erre mondok példát is mindjárt. A mai viszonyok között egy térségi társuláson belül 7 település minden további nélkül el tudja dönteni, mondjuk, 30 másik településnek a sorsát, költségvetési és kötelezettségi sorsát is. Miért mondom ezt? Mert ma az összes térségi társuláson belül az alapító okiratokat úgy módosították, hogy nem településarányos szavazás történik, hanem lakosságarányos. A legnagyobb település és plusz még 3 vagy 4 olyan település, amelyik kétezer fő környékén mozog, tud olyan kényszerdöntést hozni az összes többi településsel szemben, ami költségvetési szempontból nehéz helyzetbe hozza. A múltkor is elmondtam, a múlt heti vitában is, hogy számos önkormányzati kötelező társulásból adódó kötelezettség miatt peres utak indultak el, peres eljárások indultak el.

(15.10)

2000-ben, amikor a területfejlesztési törvényen vitatkoztunk... - és itt miniszter asszony is még annak idején - '98-ban Siófokon volt egy vitánk - úgy érvelt, hogy a területfejlesztés területén az önkéntesség alapját kellene a térségi társulásoknál elsődlegesen megvalósítani.

A választókerületi határok kérdése a 2000-es területfejlesztési vitában óriási mértékben megosztotta a parlament két patkóját. Ön, miniszter asszony, még akkor is azzal érvelt, hogy az önkéntességet kell a térségi társulásoknak elsődlegesen - mint egyfajta prioritást - megadni a területfejlesztésben.

Ma az történik, ahogy Babák képviselőtársam is elmondta, hogy van benne logika, de ebből a logikából tulajdonképpen az sejlik ki, és a végeredmény az lesz, hogy ha most ön, miniszter asszony, megkérdezné a térségi társulásokhoz tartozó, kényszertársulási formában működő településeket, hogy nem lenne-e kedvük átmenni adott esetben egy másik térségi társulásba, nagyon sok térségi társuláshoz tartozó település abban a pillanatban azt mondaná, hogy igen. Igen, mert lehet, hogy a másik térségi társulásban működő kistelepülési szerkezet önmagában akár idegenforgalmi szempontból, akár szociális, akár munkahely-teremtési szempontból sokkal közelebb áll hozzá.

Nem véletlen volt az, hogy számos alkalommal megyéket hagytak el települések, nemcsak azért, mert kevesebb forrást kaptak, hanem azért, mert a megyehatárra estek, és onnantól fogva a figyelem nem orientálódott rájuk olyan mértékben, mint adott esetben abban a megyében, amelyikben voltak, tehát ahova átmentek, ott sokkal jobban és sokkal könnyebben foglalkoztak velük, vagy adott esetben sokkal korrektebben.

A regionalitás is egy olyan furcsa helyzet, hogy föl lehet tenni nyugodtan a kérdést, hogy most tulajdonképpen melyik példát akarjuk másolni; a finn példát, az angol példát, az ír példát, vagy melyik példához kívánunk ragaszkodni, mert minden országban más és más alapelveken működik maga a regionalitás. Ha megnézünk egy angol példát, ott választójoggal rendelkező, de olyan állami feladatokat is átvevő szervezetként működik, amelyhez a teljes forrást egy az egyben megadják. Tehát úgy adják meg a forrást, hogy nem azt mondják, hogy majd a költségvetés függvényében adok oda pénzt, hanem hosszú távon, öt vagy tíz évre is ki tudja számítani az a regionális tanács vagy az a regionális szervezet, amelyik majdhogynem úgy működik, mint egy kis minisztérium, hogy tíz év múlva is ugyanakkora forrást fog kapni, amennyi a működési feltételeihez szükséges.

Amíg ezekben a kérdésekben nem teszünk rendet, addig maguk a térségi társulások és a kényszer térségi társulások is sajnos ugyanabban a cipőben fognak járni, mint ma... - a kistelepülések sanyargatott helyzetéből adódó költségvetési forrás biztosítása. Tessék nekem megmondani, mitől tetszik garantálni, miniszter asszony, azt, hogy a térségi társulás állandó jelleggel azt a szükséges forrást meg fogja kapni, ami a feladatátvállalásból az ő részére szükséges ahhoz, hogy valóban tudjon működtetni intézményeket, meg tudjon felelni ennek a rendszernek, és nem lesz olyan vita, mint ahol - itt akár településeket is tudok önnek mondani - peres eljárást indítottak egymással szemben, mert az egyik település átvette az intézményt, annak működtetését, és onnantól fogva a többi kistelepüléssel akarta megfizettetni a teljes működési feltétel forrását. Lesznek viták belőle, miniszter asszony, ezt ön is nagyon jól tudja.

Itt a másik, a közlekedés kérdése. Azt mondjuk, hogy önkormányzati szinten is kell hogy működjenek a társulások. Csak két települést mondok - Kovács képviselőtársam is nagyon jól ismeri -: Vid, Somlóvecse. Még dolgozni kettőkor el tudnak menni az állampolgárok, de este már több kilométert erdőn keresztül kell gyalogolniuk, mert nincs biztosítva a feltétele annak, hogy a munkahelyről haza is tudjanak jutni.

Tehát úgy érzem, hogy most előrántottunk valamit, és ebből adódóan az én véleményem az, hogy ha tényleg külföldi példákat akarunk követni, akár a regionális fejlesztés területén, akár az önkormányzatiság területén, vagy adott esetben a területfejlesztés kérdésében is, akkor meg kell nézni, hogy magában a rendszer az összes vetületével együtt milyen biztosítékot nyújt a társulásnak, a regionális intézménynek, milyen forrásokat fog megkapni, milyen normatívákat fog megkapni, és azt a kormány a költségvetéséből hogy fogja biztosítani. Ha ezeket nem tudja, és nem tudjuk garantálni ezzel a törvénnyel sem, akkor adtunk megint valamit, adtunk egy pofont - elnézést - a gyereknek, de onnantól fogva nem biztos, hogy azt a gyereket vidámmá is tudjuk tenni, mert nem lesz forrása a társulásoknak ahhoz, hogy valóban az általunk megfogalmazott céloknak maximálisan meg tudjanak felelni.

El kell dönteni: ha önkéntességet szeretnénk, ha jól működő társulásokat szeretnénk, és ha az önkéntességi alapon szerveződő térségi társulásoknak adunk lehetőséget arra, hogy találják meg valóban, hogy kikkel kívánnak együttműködni intézményfenntartási jelleggel vagy akár szociális tevékenységi körrel, akkor hagyjuk őket, hogy ezt a lehetőséget újragondolják, és úgy gondolják újra, hogy megtalálják azokat a partnertelepüléseket, amelyekkel hosszú távon együtt tudnak működni. Nem véletlen mondtam az elején is azt, hogy ha egy 35 tagú vagy 40 tagú térségi társulás van - vagy ha Németh Zsolt képviselőtársam térségét veszem, ahol több mint 40 település működik együtt egy térségi társulásban -, akkor fölteszem a kérdést, képviselőtársaim, hogy a szélén lévő település biztosan együtt kíván-e működni a központtal, azzal a központtal, amelyikhez most hozzá van kényszerítve. Nem biztos, képviselőtársaim.

Azért kellene talán a területfejlesztési törvényt és magát ezt a törvényt is úgy összefésülni, hogy költségvetési lehetőséggel együtt próbáljuk meg a feladatellátást is biztosíttatni, mert amíg szembehelyezzük egymással a településeket, addig eredményre ne tessék számítani, ebből egy kényszeralku fog kijönni. A másik pedig az, hogy ugyanaz az elsorvadási folyamat fog megindulni, mint amit jelen pillanatban nagyon sok kistelepülés átél. Nagyon sok települést az én térségemből is el tudok mondani, ahol ma már kocsma sincsen. Nemhogy bolt, már kocsma sincsen. Minden harmadik házra ki van rakva, hogy eladó; intézménye sincsen, papja sincsen. Tehát ez a mai magyar modern területfejlesztés?

Most még ráadásul bejön az is, hogy tulajdonképpen ezer fő alatt vagy ötszáz fő alatt - hisz idáig is működtek körjegyzőségek - majd kirendeltséget lehet létrehozni. Minden kistelepülésnek megvolt a saját polgármesteri hivatala, amiben tulajdonképpen az állampolgárnak is bizodalma volt. Ha ezek is kiesnek, akkor a települések annyira magukra fognak maradni, hogy itt lehet beszélni területfejlesztésről, lehet beszélni európai uniós forrásokról, maga a település szerkezete, a településen megmaradó állampolgárok lelkiállapota, anyagi helyzete nem fogja lehetővé tenni azt, hogy korszerűen tudjanak gondolkodni, és korszerűen tudjanak ahhoz a területfejlesztéshez, azokhoz az uniós forrásokhoz csatlakozni, amelyek Magyarország számára is rendelkezésre állnak. Nem a kormány számára állnak rendelkezésre, hanem a magyar nemzet számára.

Azért is mondtam, hogy megkísérlek nyugodtabban (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) fogalmazni ebben a kérdésben, mert visszaemlékszem a '98-as, 2000-es, 2002-es (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), 2005-ös vitákra is, és érdekes mód ma azok, akik hihetetlen mértékben (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) érvelnek a kényszeregyesülés mellett, pár évvel ezelőtt még az önállóság mellett próbálták meg letenni az esküt.

Forrás: parlament.hu