ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Számomra az a megdöbbentő, miniszter asszony, hogy itt áll a 39/B. §-ban, hogy ezernél kevesebb lakosú község nem alakíthat körjegyzőséget, ha ahhoz nem csatlakozott, továbbá a 39. § (2) bekezdésében meghatározott feltételek hiányában önálló polgármesteri hivatalt nem hozhat létre - ez van benne. Képviselőtársam is pont arra hivatkozott, hogy számos olyan település van ebben az országban, amely helyzeténél fogva, és annak ellenére, hogy társult, és nagyon jól működik a társuláson belül is, egyre több feladatot vállal át saját maga is, nem biztos, hogy ezt az elvet vallania kell.
Idáig is nagyon sok körjegyzőség működött a kistelepüléseken, sőt rádöbbentek a kistelepülések arra, hogy jobb, ha körjegyzőségi szinten működtetik a feladatellátásukat. Ez ma is működik. De egy ekkora féket berakni egy településnél, és ennyire határozottan utasítani arra, hogy adott esetben, ha nem hoz létre körjegyzőséget, vagy nem társul körjegyzőséghez, akkor polgármesteri hivatalt sem működtethet! A baj talán ott kezdődik, hogy nagyon sok településnél ugyan anyagi gondokkal küszködnek, önhikisek a települések, mégis hihetetlen mértékű létszámot tartanak fenn a hivatal működésére. Inkább ezeket kellene pontosan megvizsgálni, redukálni adott esetben... (Dr. Lamperth Mónika: Ez nem sérti az autonómiát?)
Elnézést, miniszter asszony, de itt csatolódik vissza az is, hogy mai viszonyok között nem képes a költségvetés az önkormányzatokat kellőképpen forrással, eszközzel ellátni. A legnagyobb probléma talán itt van. Ön is visszaemlékszik arra, amikor a kamarától az egyablakos rendszer vissza lett adva az önkormányzatoknak. Ugye, vissza tetszik emlékezni, hogy milyen óriási vita volt itt, a parlamentben? Ugye, az érvek azok voltak, hogy agyonterheljük az önkormányzatokat, feladatokkal látjuk el az önkormányzatokat, a forrásokat viszont nem adtuk meg hozzá. Talán a bajok mégis itt kezdődtek, és nem másutt.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés