ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr, és ebben a témában már tényleg nem fogok többet hozzászólásra jelentkezni. Göndör István szavaira szeretnék reagálni, és örülök, hogy Kovács Kálmán miniszter úr is itt van. Az Új Atlantisz térségi társulásnál uniós forrásból 2002-ig megcsináltunk egy kétkörös informatikai rendszert; egyrészt egy belső zárt rendszert, amiben a települések tudnak egymással kommunikálni. Itt a lényeg az volt, hogy az összes hivatali dokumentációt, amit megkövetel az államigazgatás, egységesíteni kellene, és e rendszer megléte esetén a legkisebb településről sem kell bemenni a központba, hanem a rendszeren keresztül minden további nélkül lehet kommunikálni és különböző engedélyeket kérni. Ezt annak idején odaadtam az államtitkár úrnak - lehet, hogy ezt nem mutatta meg önnek -, ezt kellett volna tovább folytatni, kiterjeszteni az összes térségi társulásra. Ezt minden további nélkül országosan is meg lehetett volna csinálni. A gond az, hogy az információ valószínűleg önhöz sem került el, ezért nem tudott továbblépni. Ezt színes nyomtatóval lehetett volna úgy fokozni, hogy adott esetben még személyigazolvány kérésére is alkalmas lehetett volna a rendszer. De hát megálltunk, miniszter úr, és sajnos az a legnagyobb probléma, hogy nagyon jó elképzeléseket, nagyon jó projekteket az ország képtelen volt úgy továbbfejleszteni, hogy minden térség számára elérhetővé lehessen tenni az összes dolgot.
(16.50)
A másik pedig: a külső körön az összes önkormányzat a saját honlapját csinálta meg, és azon keresztül tudott a világ minden részéből információt beszerezni vagy továbbítani. Ezt kellett volna tovább csinálni.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés