KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Ház! A múlt héten nagy érdeklődéssel figyeltem a vitát, hiszen tulajdonképpen ebben a törvénymódosításban 16 év tapasztalatának kellett vagy kellett volna visszatükröződni. Egy nagyon nagy rendszernek az átalakítását tűzte ki a kormány célul. Éppen ezért ennek a törvényjavaslatnak - csak azért, hogy mindenkit emlékeztessek a múlt heti vitára - lényegét tekintve három fontos eleme van: az önkormányzati rendszer reformja, a regionális önkormányzati rendszer megteremtése, a kistérségekkel kapcsolatos szabályozás és a fővárossal kapcsolatos szabályrendszer törvénybe iktatása.

A múlt heti vitában a miniszter asszony egyértelmű, világos célfüggvényt rajzolt fel itt számunkra az önkormányzati rendszer átalakításával kapcsolatban, aminek három nagyon lényeges elemét szeretném ismét ideidézni. Egyrészt az a célunk ezzel a benyújtott törvényjavaslattal, hogy csökkenjen a központi közigazgatás súlya, a központi feladatok végrehajtását vigyük közelebb az emberekhez, és legyen olcsóbb, ugyanakkor hatékonyabb a közszolgáltatás. Azt gondolom, hogy ezekkel a célokkal nehéz vitatkozni, nehéz azt mondani, hogy ezek a célkitűzések, ez a célfüggvény nem megfelelő.

Azt is egyértelművé tettük, hogy itt egy iránykijelölésről van szó, és még nagyon sok törvényt kell megalkotni ahhoz, hogy ez a rendszer működőképes legyen. Tehát egyértelművé tettük, hogy itt most megfogalmazódik egy nagyon markáns szervezeti átalakítás, és ezzel párhuzamosan sorra kell hogy kerüljön az egyéb jogszabályok felülvizsgálata, ami egyébként egy feladat-felülvizsgálatot is magába foglal.

Úgy gondolom, nem vitatható az, hogy egy új munkamegosztásra van szükség a 16 év tapasztalata alapján az állam, az újonnan felálló regionális önkormányzatok és a helyi önkormányzatok között. Joggal fel lehet tenni a kérdést, hogy miért jó ez az embereknek. Erre az én válaszom az, hogy azok a területi különbségek, amelyek ma ebben az országban kézzelfoghatóak, úgy érezzük, sokkal jobban mérséklődhetnek akkor, ha egy más feladatmegosztás érvényesül a három szereplő között.

Az is nagyon fontos, hogy a gazdasági növekedésre az átalakítás serkentőleg hathat, hiszen a pénzeszközök felhasználása közelebb kerülhet az emberekhez, a helyi önkormányzatokhoz, hatékonyabb lesz a területfejlesztés, és a befektetésösztönzésre is jobban hathat az átalakítás.

Nagy figyelemmel hallgattam az ellenzéki megszólalókat, akik gyakorlatilag a megyék melletti elkötelezettségüknek adtak hangot. Azt kell megállapítanom a vitából, hogy nem abból a megközelítésből fogalmazták meg ragaszkodásukat a megyerendszerhez, hogy a központi feladatokat valóban indokolt-e alacsonyabb szintre, regionális szintre leosztani, hanem azt lehet mondani, hogy a nemzeti önérzet volt az a meghatározó érv, amit indoklásként a jelenlegi rendszer fenntartása mellett felhoztak, tehát egyfajta hagyományra való hivatkozás. Ez eltekint attól, hogy egy informatikai forradalmon túl vagyunk, és gyakorlatilag az informatikai rendszer egészen más lehetőségeket kínál fel számunkra, mint ami, mondjuk, száz évvel ezelőtt rendelkezésre állt az államigazgatás működtetéséhez. Az a javaslata vagy megszólalása a Fidesznek, hogy itt igazából el tudják képzelni a megyék melletti régióknak, regionális önkormányzatoknak a létrehozását, ez pedig, úgy gondolom, egy elég pazarló államigazgatási rendszer létrehozását jelentené.

A második kérdéskör, amit szeretnék szóba hozni - és a benyújtott törvényjavaslat is néhány paragrafusban foglalkozik ezzel -, a kistérségi társulások határozottabb szabályozása. Nekem személyesen igen kedvező tapasztalataim vannak a kistérségi együttműködésről országgyűlési képviselőként. Miután itt a kötelező társulás, az arra vonatkozó törvényi szabályozás nem jött létre, hanem az önkéntes társulás, én magam is igyekeztem a képviselői munkámmal elősegíteni azt, hogy a társulások létrejöjjenek, és ezeket próbáljuk tartalommal megtölteni.

Két irányban tudnak működni ma ezek a kistérségi társulások. Az egyik az, hogy az önkormányzatok által nyújtandó közszolgáltatások kistérségi szintű szervezésében tudnak felmutatni olyan új és eddig nem tapasztalt elemeket, amelyek kedvezőek az emberek számára. A másik pedig a területfejlesztési feladatok. Csak az én választói körzetemben iskolafenntartásra, pedagógiai szakszolgálatra, nevelési tanácsadásra, jelzőrendszeres házi segítségnyújtásra, családsegítésre, házi gondozásra jöttek létre társulások. Ugyanakkor el kell gondolkodni azon, hogy vajon az az irány, amit most megcélzunk - amit egyébként az ellenzéki képviselők is meglehetősen komoly kritikával fogalmaztak, de nem is ezért hozom szóba -, hogy kiterjeszteni olyan önkormányzatokra a társulás által működtetett szolgáltatásokat, amelyek egyébként a társulásban nincsenek benne, fenntartható-e.

(13.50)

Nem pusztán azért hozom ezt szóba, merthogy nem szerencsés kötelezően bármelyik helyi önkormányzatra, annak intézményére kötelező előírásokat megfogalmazni, hanem ez adott esetben működési problémákat is felvethet. Mondjuk, egy települési önkormányzat, amelyik nincs benne a társulásban, nem vesz részt a társulásban, és most valamilyen oknál fogva, pontosabban a törvényi előírásnál fogva rá valamilyen kötelező előírás alkalmazásra kerülhetne, és neki megvan a működési engedélye egy intézményre, nehezen tudom elképzelni, hogy arra lehet kötelezni, miközben ezt nem akarja, hogy ezt a működési engedélyt visszavonja, vagy valamilyen módon megszüntesse. Azt hiszem, sokkal szerencsésebb lenne a kistérségi szabályrendszer újragondolásánál azt a közel kétéves tapasztalatot figyelembe venni, és arra vonatkozóan a szükséges korrekciókat figyelembe venni, nem pedig továbbterjeszteni ezt a társulást.

Például az én választókörzetemben is van egy sajátságos probléma, amit jelenleg nem tud kezelni a hatályos törvény, és ami a költségvetési törvény mellékletében került megfogalmazásra. Eszerint, ha a kistérségi szervezésben zajló közoktatási és szociális közszolgáltatások nem fogják át a kistérség lakosságának 50 százalékát, mert olyan speciális helyzetben van a kistérség, hogy van egy nagyon nagy település ebben a társulásban, amelyik a lakosságszám 42 százalékát lefedi, de ha a maradék 9 településből csak egy nem vesz részt a társulásban, és az éppen 10 ezer fölötti lélekszámú, akkor már a jogszabályi feltételeknek nem tudnak megfelelni ezek az önkormányzatok, és a normatív felhasználás jogszabályi feltételei sem állnak rendelkezésre.

Azt gondolom, hogy sokkal inkább abba az irányba kellene vinni a gondolkodásunkat, hogy ezen a területen kerüljön sor változtatásra. Ami pedig a Fidesz-javaslatokat illeti, végighallgatva a múlt heti vitát, azt mondták, hogy más irányt kellett volna venni. A más irányt nem jelölték ki, egyetlenegy célt fogalmaztak meg, hogy jó lenne, ha a feladathoz kapnának pénzt az önkormányzatok, de ehhez képest új javaslatot nem sikerült megfogalmazni. Ugyanígy a kistérség vagy a főváros vonatkozásában sem hallottam egyetlenegy értelmes javaslatot az ellenzéki oldal részéről.

Köszönöm szépen, elnök úr, elnézést, hogy túlléptem az időt. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu