KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! A Szabad Demokraták Szövetsége támogatja ezt a törvényjavaslatot, elsősorban azért, mert a versenyt szolgálja, azért, mert a támogatási rendszerben rászorultsági elvű, azon alapul, és azért, mert az energiafelhasználásban a takarékosságot szolgálja. Ezt a három célt véleményünk szerint, bármilyen rövid is ez a törvényjavaslat, jól szolgálja.
Arról valóban, ahogy Podolák képviselőtársunk mondta, most kár ennek a törvényjavaslatnak a keretei között beszélni, hogy miért alakult ki Magyarországon az a helyzet az elmúlt néhány évtized alatt, amely ilyen mértékben a gázszolgáltatásra, a gázfogyasztásra építette a lakossági, illetve a közüzemi fogyasztás döntő részét, hogy a háztartások több mint háromnegyedében a fűtés miért földgázalapú, és így tovább. Ezt adottságnak kell tekintenünk, amit hosszú távon kell átgondolnunk. Ez a törvény a törvényi kereteiben ugyanakkor szolgálja a meglévő keretek között és a várható hazai és világpiaci földgázárak keretei - még egyszer mondom, keretei és lehetőségei - között a szabályozás mostani formáit.
Ami első kritikaként elhangzott az előző képviselőtársunk felszólalásában, hogy a szabályozás mélysége nem megfelelő, tehát a kormány nem ad pontos képet arról, hogyan kívánja a most kialakított vagy megváltoztatott keretek között majd a részletszabályozást megadni, azt gondolom, ez nem hátránya, hanem kifejezetten előnye és európai típusú megoldása az ilyen piacgazdaságoknak, és jól elhatárolja a parlamentnek és a kormányzati felelősségnek a kérdéskörét. A parlament a keretszabályokkal megteremti a kormányzatnak azt a mozgásterét, amelyen belül a kormány a saját politikája mentén szabályoz, és ennek a szabályozásnak természetesen a választópolgárok majdani döntése, reakciója az igazi fokmérője, amely négyévenként ezt vagy elfogadja, vagy kritizálja. Nem tud a parlament a kormány helyett konkrét, a nemzetgazdaság és a világgazdaság változó körülményei közötti szabályozást megadni.
Ez a törvény tehát jól szolgálja a versenyt, mert nagyobb teret ad, nagyobb keretlehetőséget ad, szélesíti a kormánynak azt a szerepét, amely elsősorban a háztartásokat érintőleg a fogyasztói árak és árkiegészítések vagy támogatások rendszerét szabályozza. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a versenyt szolgálja. És itt rögtön rátérnék a 2. §-ra, hiszen azt hiszem, ez is elhangzott itt, hogy a korábbi szabályozásokhoz hasonlóan, ha igazi versenykörülmények között a szabályozással kényszerpályákat határozok meg a szolgáltatóknál - a kényszerpálya azt a piaci liberalizációt szolgálja, hogy szétválasztja a törvény erejénél fogva az elosztói, illetve közüzemi szolgáltatói tevékenységet, tehát amikor ilyen típusú kényszerpályákat írunk elő -, azokat valóban csak technológiasemlegesen, azonos feltételekkel lehet vagy érdemes megtennünk.
Miután a villamos energia területén úgy jártunk el, hogy illetékmentessé tettük azt, és így nem hárítottuk át a fogyasztókra, indokolt, hogy ezen a területen is ugyanígy járjon el a kormány. Ez, még egyszer mondom, nemcsak a fogyasztót védi, hanem egyúttal a piaci szabályozásban is a szektor- vagy technológiasemlegességet jelenti, és ez egy pozitív elem.
Az előző felszólalásokban elhangzott már kritikai elemként, hogy szélesíti, vagy nem szélesíti a kormány a támogatottak körét. Azt hiszem, indokolt pontosan elolvasni a törvény szövegét és a szándékot is. Szélesíti azoknak a körét, akiknek körében rászorultsági elven, tehát a takarékos energiafelhasználás érdekében és a társadalmi igazságosság érdekében rászorultsági elven fogja megvalósítani a kormány az ártámogatást.
Ezt a kettőt nagyon fontosnak tartanám, és itt külön aláhúznám a rászorultsági elvet. Az előző szabályozás és a keretfeltételek finomítását jelenti az, hogy egyrészt nem kell közbülső, tehát a távhőszolgáltatásban részt vevő cégnek, szolgáltatási szervezetnek a bevonása ebbe a folyamatba, tehát megteremti a lehetőségét a közvetlen támogatásnak, másrészt egyértelműen a rászorultsági elven támogat. Meggyőződésünk, hogy ez a piaci körülmények között egy szociálliberális kormány szempontjából, politikai szempontjai alapján a legmegfelelőbb szolidáris támogatási forma. Ezt is támogatjuk teljes mértékben.
Végül, amivel kezdtem, azzal szeretném befejezni, ez a módosítás és majdan, ahogy az a kormány részéről már többször elhangzott, az ezen keretek között megvalósuló rászorultsági elvű támogatás egyértelműen azt a célt is szolgálja, hogy takarékosabban bánjunk az energiával. Ez pedig, azt hiszem, mindannyiunk közös ügye, mint ahogy az is közös ügy, hogy idővel az alternatív energiaszolgáltatás és az alternatív energiák megteremtését, bevonását akár a lakossági, akár a közüzemi energia- vagy hőszolgáltatásokba megteremtsük. Az egy hosszabb távú kérdéskör, de ez a törvényjavaslat és a módosítás már ebben az irányban is megtesz lépéseket.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés