DR. BALSAI ISTVÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Miniszter Úr! Valóban, csaknem tíz esztendeje folyik már a választójogi rendszer megreformálásáról szóló vita, amely - ahogy azt Wiener képviselő úr is mondta - az utóbbi években összekapcsolódott, szinte kizárólagossá vált a "kisebb parlamentet" jelszóval. Ma már úgy tűnik, mintha kizárólag az országgyűlési képviselők létszáma akadályozná a színvonalas törvényhozói munkát, és minden politikai párt igyekszik előre megnyugtatni a reménybeli választóit, hogy most már aztán igazán nekilátunk a radikális csökkentésnek. Azt nagyon halkan és zárójelben jegyzem meg, hogy meggyőződésem szerint egyáltalán nem a törvényhozási létszám akadályozza a színvonalas parlamenti munkát, mert ha ez így lenne, akár a Bundestagban, akár a francia nemzetgyűlésben vagy az Egyesült Államok kongresszusának képviselőházában bizony nagyon gyenge munka folyna, lévén, az ottani képviselői létszám többszöröse a miénknek, és akkor még nem beszéltünk a mindenütt meglévő második kamaráról.
Nos, ami minket, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetséget illeti, már nagyon régen világossá tettük álláspontunkat, igen, mi valóban elszántuk magunkat arra - ha a többi párt is komolyan gondolja -, hogy határozzuk meg az országgyűlési képviselők számát 200 főben, rögzítsük ezt a számot az alkotmányban, és megfelelő időt hagyva dolgozzuk ki közösen az ehhez a létszámhoz igazodó választójogi törvényt. Ezt az álláspontot nemcsak a hosszabb idő óta folyó egyeztetéseken hangoztattuk, de be is nyújtottuk önöknek néhány nappal ezelőtt, és azt gondoltuk, hogy a tisztelt kormánypárti képviselő hölgyek és urak hajlandóak is lennének ezt megvitatni. Sajnos, önök ezt a javaslatot nem támogatják, ezért tényleg fel kell tenni a kérdést, valóban akarják-e a kisebb és olcsóbb parlament kialakítását, vagy valami más cél vezeti az előterjesztőt.
Szerintem önök ugyanis valójában nem a parlament létszámának jelentős csökkentésében érdekeltek, csak abban, hogy a tizenhat éve hatályos választási rendszert a maguk érdekeinek megfelelően átalakítsák, és mellesleg valamelyest csökkentsék is a képviselők számát mintegy 300 főre. Azért mondom a "mintegy" számot, mert bár a javaslat 298 főről szól, a javaslat elfogadása esetén, mint hallottuk, akár 320-330 képviselővel is lehetne számolni a listán részesedés feletti egyéni mandátumtöbbletek esetén, mint az történik rendszeresen Németországban.
Önök azt akarják egyébként, hogy a javaslatuk nyilvánvaló elutasítása esetén elmondhassák, lám-lám, a Fidesz nem hajlandó semmi kompromisszumra, mereven elzárkóznak az úgynevezett államreformoktól. Önök azt is akarják mellesleg, hogy az ország közvéleményének figyelmét eltereljék a súlyos gazdasági helyzetről, az égbekiáltó költségvetési hiányról, a forint megroggyanásáról, az infláció felgyorsulásáról, az egekbe szökött energiaárakról, az adóprésről és az újabb és újabb adók bevezetéséről, a több tízezres elbocsátásokról. Önök azt akarják, hogy a magyar választók, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, tisztelt miniszter úr, az önök választói, akiket példátlan módon becsaptak választási ígérgetéseikkel, majd ennek letagadásával, megint a Fideszben lássák a mindent elutasító negatív kerékkötőt.
Nem, tisztelt miniszter úr, most ezzel a törvénnyel nem ez a helyzet. Lássuk csak, miért is nem! Mi legalább tíz éve megmondtuk, hogy a választási rendszerben alapvető változtatást nem látunk indokoltnak. Az országgyűlési választásokkal kapcsolatos törvény tizenhat évvel ezelőtt került kidolgozásra és elfogadásra, ennek alapvető eleme az Országgyűlés tagjainak lehetséges legnagyobb legitimációval való megválasztása, továbbá a stabil kormányzás biztosítása. Ezért egyáltalán nem értjük, mit jelentsen a javaslatban - amit megismételt a miniszter úr itt a szóbeli expozéban - az a megfogalmazás, hogy a hatályos törvény történelmi küldetését betöltötte, vagyis nincs tovább szükség rá. Miért kellene eltérni ezektől az elvektől? Ki az, aki pálcát tud törni egy alkotmányos törvény felett? Követelik a választók az új választójogi törvényt? Én nem tudok erről. A befektetők esetleg? Erről sem tudok.
(9.30)
A miniszter úr azt javasolja, hogy a választások csak egyfordulósak legyenek. A miniszter úr tehát azt javasolja, hogy az egyéni képviselők úgy szerezzenek mandátumot, hogy az általuk képviselt választók akaratával szemben üljenek be a parlamentbe. Elegendő a relatív többség, mondjuk 35, esetleg 40 százalék, és szemben a többség 65 vagy 60 százalékos akaratával, véleményével már elnyerték a mandátumot. Ön persze mondhatja azt is, hogy ez már működik az önkormányzati választásokon, ahol még részvételi küszöb sincs. Csak emlékeztetem önt is meg mindenkit arra, hogy erre a változtatása az önkormányzatot illetően akkor került sor, amikor önök 72 százalékos parlamenti többséggel rendelkeztek, és az ellenzék tiltakozása ellenére fogadták azt el. Én úgy emlékszem, ki is vonultunk ennek a törvénynek a megszavazásakor.
Önök azt is mondják - hallottuk itt az egyik bizottsági előadótól -, hogy azért is elegendő az egy forduló, mert az sokkal olcsóbb. Valóban? Szeretném mindenki figyelmét felhívni, hogy a jelenleg hatályos törvény szerint is egyfordulós, de megköveteli a parlamenti mandátum birtokosától, hogy legalább a választók felét és egy embert, vagyis a többséget nyerje meg ügyének. Ezt a követelményt adjuk föl?
A két hónappal ezelőtti választásokon mindösszesen 61 választókerületben dőlt el az egyéni mandátum sorsa - (Dr. Wiener György: 66.) lehet, hogy néhány számot tévedek -, és 115 kerületben, tehát a választókerületek kétharmadában kellett második fordulót tartani. Ha ezt a javaslatot vennék alapul, és adaptálnánk az elmúlt választásra, akkor az ország választóinak kétharmadát olyan képviselő képviselné itt a Házban, aki nem kapott egyértelmű felhatalmazást erre. Jó lenne ez? Nem érdemli meg az ország választóinak kétharmada a másodlagos döntési lehetőséget?
Mindannyian tudjuk, hogy a szükség szerint megtartandó második forduló egyáltalán nem fullad érdektelenségbe. Szeretném emlékeztetni Wiener képviselő urat, hogy például 2002-ben nagyon sok helyen többen mentek a második fordulóban, mint az elsőben. Az ön által említett extrém példa ne tévesszen meg senkit! A második fordulóban néhány százalékkal szoktak kevesebben elmenni, mint az elsőben, tehát érdekli a választókat, és élni kívánnak a választójogukkal. Önök ezt szeretnék megszüntetni. Nem hiszem, hogy van társadalmi igény, hogy megszüntessék a választói érdeklődéssel kísért második fordulót.
Azt is tapasztaljuk egyébként választásról választásra - két hónappal ezelőtt is -, hogy számos esetben az első helyezettből második helyezett lesz, a második helyezett pedig az első helyen végez. Hogy ez nagyon drága lenne? Egyáltalán szabad-e a költségeket előtérbe helyezni a legfontosabb alkotmányos intézmény megválasztásánál? Ejnye, miniszter úr!
Mindannyian tudjuk, hogy nem a második forduló drágítja a választási költségeket, hanem a nyakló nélküli és ellenőrizetlen kampánykiadásunk. Volt benne része mindannyiunknak. A miniszter úrnak azt javasolnám, hogy ha valódi szándéka az, hogy csökkentse az állam működésének költségeit, akkor ne a legalapvetőbb alkotmányos jognál, a választójognál kezdje a munkát. Nézzen inkább utána annak, hogyan lehetne végre érvényt szerezni a hatalmasra duzzadt kampányköltségek kordában tartásának! Ahhoz képest a második forduló alkotmányos költsége szerintem töredéke. Mellesleg egyébként ezt a zabolátlanná vált kampánykiadást a választók viselik, legfeljebb nem tudnak róla.
De ne ragadjunk le ennél az egyetlen, de nagyon súlyos kifogásnál! A miniszter úr is tudja, hogy az Alkotmánybíróság ítéletében alkotmányellenesnek tartja azt a hatályos helyzetet, miszerint óriási különbségek vannak a választókerületek lélekszámát illetően a jelenlegi beosztás szerint. Hogyan is kívánja ezt ön orvosolni? Úgy, hogy megengedi a javaslat a kétszeres, vagyis százszázalékos eltérést. Köszönjük szépen az ilyen arányosítást, de ehhez nem tudjuk a nevünket adni. Ha önök komolyan vennék az Alkotmánybíróság döntését, akkor nem engedhetnék meg a kétszeres eltérést. Úgy látszik, nem veszik komolyan az Alkotmánybíróság előírásait sem.
Súlyos hibának és az alkotmány szellemével össze nem férhetőnek tartjuk továbbá azt, hogy a kormány határozná meg továbbra is a választókerületek területét. Miért? Éppen a jelenlegi és az Alkotmánybíróság szerint alkotmányellenes helyzetet az eredményezte, hogy 1990-ben, amikor az Ellenzéki Kerekasztalnak már erre nem volt ráhatása, az akkori kormány döntötte el ezeket az aránytalanságokat. Önök nagyon jól tudják, hogy az ország különböző területein milyen aránytalanságok vannak. Egy rövid példát mondok: Budán két nagy budai kerületnek 118 ezer a lélekszáma, 2 képviselőt küld a parlamentbe; Csepel 70 ezres létszámmal ugyancsak 2 képviselőt küld. Ez csak budapesti példa, de az országban számos ilyen példa van.
Végül szeretnék foglalkozni a javaslat egyik legsúlyosabb problémájával, nevezetesen azzal, hogy a listán elérhető mandátumok száma, illetve az egyéni választókerületben elért mandátumok beszámítása között adódik egy nagy konfliktus, nevezetesen: az a párt, amely jobban szerepel az egyéni kerületekben, büntetésből kevesebb mandátumot tölthet be a listájáról. Minél több egyéni képviselőjét választják meg, annál kevesebb listás politikust küldhet a parlamentbe. E megoldás révén éppen a legjobban szerepelő pártok - tehát azok a pártok, amelyeknek a programját a választók jobban támogatják - a nem egyéni kerületben induló szakpolitikusaikat nem tudnák az Országgyűlésbe juttatni. Ez mindenképpen veszélyeztetné a törvényhozói munka színvonalas ellátását.
Tisztelt Miniszter Úr! Nem fogjuk tudni elfogadni ezt a javaslatot.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés