DR. FODOR GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! A mai napon, úgy látszik, olyan kérdéseket vitatunk meg, amelyek igen lényegesek és igen fontosak a magyar demokrácia szempontjából, bár itt elhangoztak az előző vitában olyan ellenzéki hozzászólások, hogy valójában ez figyelemelterelés. Még egyszer szeretném hangsúlyozni: csupa olyan ügyről van szó, amely évek óta neuralgikus kérdése a magyar demokráciának; ugyanez, aminél most tartunk, a pártfinanszírozás kérdése, ugyanilyen súlyos kérdés, ugyanilyen súlyos ügy.
Ha elégedetlenek vagyunk azzal, ami ma Magyarországon van a közpénzek elköltése tekintetében, ha azt gondoljuk, hogy ma Magyarország olyan ország, amelyben a korrupció mértéke jóval nagyobb annál, mint amit rendes és tisztességes országokban elfogadhatónak tekintünk - mármint természetesen a korrupció sehol, soha az életben nem elfogadható, de tudjuk jól, hogy mindig vannak emberek, akik kijátsszák a legtökéletesebb szabályokat is -, tehát ha ez a kiindulópontunk, és ezek a eszmék vezérelnek minket, akkor a pártfinanszírozáshoz is hozzá kell nyúlni. Mindannyian tudjuk, hogy a pártfinanszírozás egy olyan területet jelent, amelyben nem tisztázottak alapkérdések, és ráadásul hosszú évek óta fenntartunk egy olyan állapotot, hogy itt sem mond senki sem valójában igazat.
A pártfinanszírozás egyik leglényegesebb, legkomolyabb problémája, hogy a jelenlegi szabályozás tartalmaz olyan megkötéseket, konkrét, összegszerű megkötéseket, hogy például kampányban mennyi pénzt költhetnek el a pártok, amiről mindenki tudja, nemcsak a pártok képviselői, a közélet minden szereplője, hogy senki nem képes ezeket a szabályokat betartani. Természetesen minden párt próbál formálisan tisztességgel megfelelni neki, de egyébként pedig próbál kihasználni minden lehetőséget arra, hogy talpon maradjon a politikai versenyben. Szerintem normális ember nem mondhatja azt, hogy ez rendben van, hogy ez olyan állapot, amit fenn kéne tartani. Ez alapvetően mérgezi az egész magyar közéletet; olyan, mint a klasszikus eset, amikor a kútba belecsepegtetjük a mérget: szétterjed, és mindenhova eljut. Hát hogy várunk el egyébként törvénytiszteletet, rendes, tisztességes viselkedést általában polgároktól, ha a magunk háza tájékán nem tudjuk ezt megvalósítani, ha nem tudjuk rendesen tisztába tenni ezeket a dolgokat?
Nos, a kormány mostani törekvése szerintem rendkívül tiszteletreméltó, és meg kell mondjam, én is, aki évek óta foglalkozom ezzel a kérdéssel is, meg sok minden mással, ami a demokrácia működéséhez kapcsolódik, azt kell mondanom, hogy a most előttünk fekvő törvényjavaslat az utóbbi tíz év legjelentősebb javaslata e téren, e tárgykörben. Mert itt most tényleg egy nagy levegőt vett a kormány, és próbál tisztába rakni bizonyos dolgokat. Megjegyzem, egyáltalán nem gondolhatjuk azt e téren sem, hogy a kormány előterjesztése maga a tökély. Hát nagyszerű dolog az, ha az ellenzéknek vannak előremutató és jó javaslatai - legyenek! Biztos vagyok benne, hogy erre mindenki, a kormány képviselője, a miniszter úr, az előbb láttam, bólogatott, amikor a Fidesz szónoka említette azt, hogy a Fidesznek milyen javaslatai lennének. Tehát biztos, hogy mindannyian nyitottak vagyunk az ilyen javaslatokra. Legyenek!
Ha az a közös cél vezérel minket, hogy itt tiszta, becsületes helyzetet teremtsünk, hogy itt is, ahogy a tegnapi vitában is, emlékeznek rá azok a képviselők, akik itt voltak, amikor az összeférhetetlenségről beszéltünk, ott is fölvetettem ugyanezt a kérdést, hogy ne hazudjunk egymásnak, ne ilyen álságos állapotokat tartsunk fenn, hanem legyen már bennünk bátorság arra, hogy nyíltan, őszintén és becsületesen beszéljünk bizonyos kérdésekről - ez ugyanaz a témakör, a pártfinanszírozás ügye. Egyszerűen szerintem felháborító az, hogy olyan állapotot tartunk fenn, amiről mindenki tudja, hogy fenntarthatatlan, és valójában hamisságon nyugszik.
Tehát e törvénytervezetnek az a célja, hogy felszámolja ezt, és ha az ellenzéknek is az a célja, akkor ebben egyet kell értenünk. Akkor itt egy olyan törvényjavaslatnak kell megszületnie, amely kell hogy bírja a Ház többségének a támogatását. Mert egyébként elengedhetetlen kérdés e téren, és megjegyzem, a közös ügyünkről van szó, mert az természetes, hogy a politikai kérdésekben vitatkozunk egymással, hogy éles ellentétek vannak liberálisok, konzervatívok és szocialisták között a családtámogatásról, adórendszerről vagy akár az alapvető emberi jogoknak a mibenlétéről, ez természetes, de vannak olyan kérdések, ahol egyetértésre kell jutnunk. És például a tiszta közélet ügye ilyen kérdés, mert ott nem kell konzervatívnak lenni, és nem kell szocialistának vagy liberálisnak lenni ahhoz, hogy azt mondjuk, hogy egy országban alapvetően a becsületnek és a tisztességnek kell dominálnia. Nem szükséges politikai értékorientáció ahhoz, hogy mindannyian kimondjuk ezt.
A pártfinanszírozás a kályha, ahonnan ki kell indulni, ami mindent meghatároz. Amikor ez a törvényjavaslat hatalmas előrelépést tesz az átláthatóság területén, akkor szerintem ezt üdvözölni kell. Amikor abból indul ki, hogy felszámolja a privilégiumokat, és a pártokra vonatkozóan is azokat a szabályokat lépteti életbe, amelyeket egyébként az összes többi más gazdálkodó szervezetre szabályként elfogadunk és elvárunk tőlük, az óriási előrelépés. Megjegyzem, tudjuk persze, hogy a politikai élet egy kényes terület, mert valóban - ahogy egyébként pont tegnap összeférhetetlenség, mentelmi jog kapcsán beszéltünk erről -, természetes dolog, hogy a képviselőket, a politikával foglalkozó, hivatásszerűen foglalkozó egyéneket meg kell hogy illessék olyan speciális jogosítványok, amelyek lehetővé teszik azt, hogy védelmet nyújtsanak a számukra akkor, amikor politikai szempontból akarnak visszaélni az ő státusukkal, amikor politikai szempontból akarják őket kínos vagy kényelmetlen helyzetbe hozni.
Ez rendben is van, ez vonatkozik a pártokra is, hogy igen, a pártokra vonatkozó szabályoknál is tudomásul kell venni, hogy nem szabad megadni a lehetőséget arra, hogy esetleg jön majd egyszer egy kormány - bízunk benne, hogy soha nem lesz ilyen, de nem lehet kizárni -, amely vissza akar élni a demokrácia szabályaival, és a számára adott lehetőségeket a politikai ellenfelei ellen akarja fordítani - lehet. De miközben fenn kell tartanunk ezt a lehetőséget, és kellő biztosítékokat kell találnunk, azért szerintem rendkívüli módon üdvözlendő törekvés a kormány részéről, hogy azt mondja, igen, tartsunk meg bizonyos biztosítékokat, de alapvetően a pártokra is ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint mindenki másra ebben az országban.
A rendszerváltás után 16 évvel szerintem megérett a helyzet arra, hogy ezt kimondjuk, és nagyon nagy előrelépésnek tartom, hogy ez az előterjesztés ebből az alapelvből, ebből az alapeszméből indul ki.
Rendkívül lényegesnek tartom az egész kampányra vonatkozó szabályozást, ami szintén újszerű, úttörő és nagyon-nagyon támogatandó ebben az előterjesztésben: az elkülönített számlának a megjelenítése, a nyilvánosság kérdése, minden támogatás nyilvánosságra hozatala, a támogatásokkal kapcsolatos átláthatóság egyértelművé tétele. Ezek kiváló és kitűnő szabályok, mind olyanok, amelyeket a Szabad Demokraták Szövetsége, a liberális párt, amely évek óta szorgalmazza a pártfinanszírozás rendbetételét, csak támogatni tud.
Megjegyzem, ha már ennél a kérdésnél tartok, szeretném előre is jelezni tisztelt képviselőtársainknak, hogy mi az SZDSZ részéről - amennyiben módosító indítványt fogunk beadni, és valószínűleg adunk be módosító indítványt az előterjesztéshez - pont e téren szeretnénk módosítani, nevezetesen, hogy jobbnak tartanánk az olyan típusú szabályozást, amely egy felső limitet szab arra vonatkozóan, hogy mennyi támogatást kaphatnak a pártok. Mi nem tartjuk igazán jónak azt, hogy ez korlátlan jelen pillanatban, mármint az előterjesztés alapján.
(10.40)
Értjük a szándékot, megjegyzem, és az egész rendszer - nem győzöm hangsúlyozni - hatalmas előrelépés a jelenlegihez képest, mégis, a biztosítékok szempontjából helyesnek tartanánk, és a fair és korrekt versenyhelyzet szempontjából is, ami a különböző pártokat kell hogy megillesse, az, ha egy limitet tudnánk szabni arra vonatkozóan, hogy mennyi támogatást fogadhatnak el a pártok egyébként, és mennyi támogatással rendelkezhetnek.
Nagyon fontosnak tartjuk azt is, hogy a mostani szabályozás próbál választ találni azokra a problémákra, amelyek a mostani választási kampányt is uralták. Itt volt, mondjuk, a Magyar Vizsla-ügy - ugye, emlékszünk rá? -, amikor valójában egy nem politikai szervezet politikai kampányt, a választások idején egyértelműen politikai kampányt űzött. A mostani szabályozás próbálja kiszűrni az ilyen típusú jelenségeket, és ez is nagyon kívánatos, mert bárhol, bármilyen módon, bármelyik színben előbukkanhatnak ilyen problémák.
Az előttem szóló Nyitrai Zsolt kollégám szóvá tette azt, szerinte nem elég erőteljes a szabályozás arra vonatkozóan, hogy közpénzekből bármelyik kormány kampányt folytathat-e. Ha így érzi a Fidesz, akkor én csak biztatni tudom a Fideszt, hogy adjon be módosító indítványokat erre. Ha ezek jó és józan módosító indítványok lesznek, biztos, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége támogatni fogja, mert mindannyiunknak az az érdeke, hangsúlyoznám, bármilyen kormány is van, bármilyen színű, hogy a kormányok közpénzből politikai kampányt ne folytassanak, lehet az akár jobboldali, lehet akár baloldali vagy liberális kormány. Mindegy! Joggal várják el az adófizetők, hogy ennek álljunk ellent, és szabjunk gátat az ilyen törekvéseknek.
Nos, tisztelt képviselőtársaim, az idő előrehaladtával is hadd említsem meg önöknek azt - nem továbbmenve a részletek felsorolásában -, hogy én hatalmas előrelépésnek tartom ezt a mostani törvényjavaslatot. Nagyon örülök, hogy itt van a parlament előtt, mi az SZDSZ részéről a módosításokkal együtt határozottan és egyértelműen támogatni akarjuk, és arra szeretném kérni ellenzéki és kormánypárti képviselőtársaimat, hogy értsünk egyet ebben az ügyben, és a magyar közélet tisztasága érdekében fogadjuk el ezt a javaslatot a megfelelő, jó módosító indítványokkal.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés