VARGA MIHÁLY (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Először is arról szeretnék szólni, hogy mi hívta életre ezt a javaslatot, hiszen a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség és a KDNP képviselői közösen javasolták, hogy a parlament napirendjén is ez a pont jelenjen meg, foglalkozzunk ezzel a kérdéssel. De talán az állampolgárok, az emberek számára nem egészen világos, hogy mi is ennek a lényege, és mi az, ami az ő számukra ennek a javaslatnak az előnye, ennek a javaslatnak a haszna.

Azzal hadd kezdjem, hogy talán az olyan fogalmaknak is, mint hitelesség, átláthatóság, ellenőrizhetőség, a gazdaságpolitikában jelentőségük van, és nemcsak jelentőségük van, hanem az emberek számára konkrét anyagi következményei is. Az elmúlt években akár a gazdasági szereplők oldaláról, akár az állampolgárok oldaláról is egyre inkább megjelent az az igény, hogy az állam működése, az államháztartás működése olyan elemeket is tartalmazzon, amely számukra az átláthatóságot és az ellenőrizhetőséget nagyobb mértékben teremti meg. Nos, hogy mi ennek az igazi oka, azt az elmúlt évekből jól ismerhetjük, elég, ha csak az államháztartási hiányszámokat említem meg, de elég az államadósság növekedését is idehoznom, hiszen valamennyien akár a magánéletből, akár a családi életből jól tudjuk, hogy ami hitelt egyszer fölveszünk, azt vissza kell fizetni.

Az elmúlt években egy olyan államháztartási gazdálkodás történt meg, amikor többé-kevésbé az állam hitelekkel, eladósodással finanszírozta a működését. A számokat önök is ismerik. Az elmúlt négy esztendőben több hitelt vett föl a magyar kormány, a magyar állam, mint mondjuk, a Kádár-rendszer a megelőző 30 esztendőben, egészen 1989-ig. Ez azért elég súlyos, elég szemléletes példája annak, hogy mi is folyt itt az elmúlt években. Tudjuk jól azt is, hogy a magasabb államadósság növeli az emberek terheit, növeli a lakosság és a gazdasági élet szereplőinek a terheit, hiszen nem a kormány tagjai fizetik vissza a fölvett kölcsönöket és hiteleket, hanem mi valamennyien.

Amikor arról panaszkodunk, hogy túlságosan magasak Magyarországon az adók, amikor azt mondjuk, hogy most a Gyurcsány-féle megszorító csomag miatt még magasabb adók lesznek Magyarországon, annak részben az az oka, hogy az államadósság töretlenül növekszik. Naponta 4-5 milliárd forinttal nő a magyar államadósság, és ezt bizony az emberek érzik meg a leginkább akkor, amikor ezt az adósságot az ő adóikon keresztül a kormányzat, az állam finanszírozza.

De nemcsak ezzel fizetjük meg a rossz gazdálkodást, a rossz gazdaságpolitikát, hanem azzal is megfizetjük, hogy a hitelesség az országot egyre magasabb és magasabb, egyre kockázatosabb államadósság-finanszírozás felé tolja. Miről van szó? Szintén a családi életből, a magánéletből hadd hozzak példákat! Talán önök is ismernek olyan embereket, akik egyik adósságot a másikkal akarják finanszírozni, és minél inkább ebbe az ördögi körbe kerülnek bele, annál drágábban kapnak csak újabb és újabb hiteleket. Ki szeret olyan embernek hitelt adni, aki már úgyis el van adósodva? Nyilván senki sem. Ha adunk ilyen embernek hitelt, azt úgy szeretnénk, hogy lehetőség szerint valami nagyobb biztosítékot vagy garanciát kapjunk azért, hogy a hitelt majd visszafizeti.

Nos, ez van igazából a gazdaságpolitikában is, egy államháztartás kapcsán is. Nézzék meg, az elmúlt hónapokban, az elmúlt években az volt a jellemző, hogy a magyar gazdaságpolitika kapta sorra a leminősítéseket, kaptuk sorra a Fitchtől, kaptuk a Goldman Sachstól, kaptuk a GP Morgantől. Mindegyik nagy hitelminősítő azt mondta, hogy egyre kockázatosabb Magyarország számára hiteleket adni. Az egyik árát itt fizetjük meg ennek. A másik árát pedig miben is? A magasabb kamatokban. Hiszen a magyar államadósság finanszírozását csak akkor tudjuk megoldani, ha ehhez a külföldi befektetőktől, hitelezőktől pénzt kapunk, és ha egyre kockázatosabb országnak minősítenek bennünket, akkor egyre magasabbra kell a kamatokat emelni ahhoz, hogy idehozza valaki a pénzét. Nos, ez játszódik le, ezt érzékeljük valamennyien, és ennek a következményei több tíz- vagy éppen százmilliárd forintban mérhetőek.

Talán az önök számára, tisztelt képviselőtársaim, nem kell fölidéznem azt a számot, amit a magyar költségvetésben megtalálhat bárki. Egy esztendőben több mint 800 milliárd forintot költ a magyar állam az adófizetők pénzéből az államadósság kamattörlesztésére. Nem a tőkét törlesztjük, csak a kamatokat törlesztjük ennyi pénzből, és ebből nincs oktatás, ebből nincs közbiztonság, ebből nincs egészségügy, ebből nincs semmi, ez csak az államadósság finanszírozására megy. Minden olyan javaslatot tehát, amely a fegyelmezettebb és kiszámíthatóbb gazdálkodást segíti elő, szerintem használnunk és alkalmaznunk kell.

(Az elnöki széket Harrach Péter, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

Ismerem jól ennek a vitának az előzményeit, és kormánypárti oldalról nagyon sokszor hallottam, hogy ne akarjuk mi csorbítani az Országgyűlés jogosítványait. Tisztelt képviselőtársaim, az elmúlt években senki nem akarta ezeket csorbítani, de önök is ismerik, hogy mi lett ennek az eredménye: az a felelőtlen gazdaságpolitika, ami évről évre jelentősen túllépte azokat a kereteket, amelyeket a parlament egyébként egy költségvetési törvényben elfogadott.

Mondok önöknek néhány számot. 2002-ben - erről lehet vitatkozni -, a kormányváltáskor 5,5 százalékos év végi hiányban állapodtunk meg László Csaba akkori pénzügyminiszterrel. Mi lett a vége? Több mint 9 százalékos államháztartási hiány. 2003-ban a parlament elfogadott egy 4,5 százalékos hiányt. Mi lett a vége? Egy 7,3 százalékos hiány. Egyébként még ebben sem vagyok biztos, mert utólagosan könyvelünk el mostanában tételeket évekre visszamenőleg, tehát Magyarországon nemcsak a ki tudja, mit hoz a jövő című mondás az igaz, hanem ki tudja, mit hoz a múlt is, mert egész egyszerűen trükk hátán trükk, visszakönyvelések történtek az elmúlt években. 2004-ben ugyanez a helyzet, 6,6 százalékos a hiány év végére, 2005-ben pedig 7,5 százalékos a hiány. 2006-ról most azért nem beszélek, mert még nincs vége az esztendőnek. A parlament egy 4,7 százalékos hiányt tervezett, most a kormány a megszorító csomag által remélt többletbevétellel együtt vár egy 9,5 százalékos hiányt.

Nos, egészen messze vagyunk attól, amit a parlament minden esztendőben a kormány számára gazdálkodási keretként meghatározott. Ez azt jelenti, hogy a parlament ellenőrző jogosítványai nem tudtak működni. A költségvetési bizottság számtalanszor beidézte az illetékes pénzügyminisztert, vagy eljött, vagy nem jött el a miniszter úr, vagy elküldte valamelyik helyettes államtitkárát, meghallgattuk, elmondta, hogy minden nagyon szép, minden nagyon jó, s aztán kiderült, hogy az államháztartási hiány tekintetében ez nem teljesen igaz. Tehát ezek a jogosítványok nem tudtak működni.

Az Országgyűlés legfontosabb ellenőrző szerve, az Állami Számvevőszék minden esztendőben a maga nagyon kritikus véleményét megfogalmazta, leírta, javaslatot készített. Látjuk, hogy ezekből mi valósult meg: az elmúlt években a kormány ezekből túlságosan sokat nem fogadott meg.

Ebből adódik tehát szerintünk a parlament számára egy feladat: megtalálni azokat az intézményeket vagy szabályokat, amelyek egy fegyelmezettebb gazdálkodást tudnak kikényszeríteni függetlenül attól, hogy most éppen milyen kormány regnál Magyarországon, ez lehetne fideszes kormány vagy MSZP-s kormány, teljesen mindegy, nem ez a lényeg. A lényeg, hogy az adófizetőnek, az állampolgárnak ezeken a döntéseket keresztül kevesebbe kerüljön az állam működése, és biztos legyen abban, hogy amikor elfogad a parlament egy olyan szabályt vagy egy olyan döntést, ami egy következő év költségvetési gazdálkodását határozza meg, ettől a kormány nem fog eltérni.

Mondhatok önöknek példát, tisztelt képviselőtársaim. Itt van előttem az a jogszabály, amit szintén 2004-ben fogadott el a parlament. Ebben azt határoztuk meg, hogy - idézem az 1. §-t - 2004-ben 3,8, 2005-ben 2,8, 2006-ban 2,5 százalék lesz az államháztartás hiánya; 2,5 százalék az idén!

(11.10)

Ez a törvény hatályban van még Magyarországon. Be fogjuk tartani? Nem fogjuk betartani. Egy rossz gazdaságpolitika következményeként fényévekre vagyunk ettől a hiánymértéktől.

Az állampolgár számára mindenképpen szükséges lenne olyan megerősítő jogosítványok elfogadása, amelyek ezt a fajta felelőtlenséget vagy ezt a fajta hitelvesztést el tudják kerülni. Sokféle technika van a világban. Az Európai Bizottság erről nagyon komoly jelentést adott ki az elmúlt években. Van egy külön testület, amely ezzel foglalkozik. Épp egy Charles Wyplosz nevű úr, professzor adott ki erről nemrég egy tanulmányt 2005 januárjában, "A költségvetési politika, intézmények és szabályok" címmel. Az érdeklődők számára ez elolvasható. Nagyon sokféle elem lehet ebben, kezdve attól, hogy, mondjuk, a maastrichti konvergenciakritériumokat egy-egy ország elfogadja saját szabályként a maga számára. Ilyen történt például Lengyelországban, egészen attól, hogy önálló szabályokat fogadunk el, például nagyon sok országban bevett szabály az, hogy a költségvetésnek egyensúlyban kell lennie, és nem hiánnyal terveződik meg eleve. Ettől mi még messzebb vagyunk, ezért az intézményi részen érdemes lehetőséget és megoldást keresni.

Három héttel ezelőtt az Állami Számvevőszék, a jegybank és a Pénzügyminisztérium egy konferenciát rendezett a közgazdász kutató szakemberek számára. Ott nagyon érdekes példákat hoztak fel az előadók Svédországból, Chiléből, más országokból. Például Brazíliában van olyan tartomány, ahol börtönnel is lehet büntetni azt a minisztert, aki nem tartja be a tartományi parlament által elfogadott költségvetést... (Keller László: Akkor most...) Keller László már felcsillanó szemmel néz felém - nem akarjuk ezt javasolni, képviselő úr, nyugodjon meg (Derültség.), mi még azért nem gondoljuk azt, hogy börtönbüntetéssel lehetne sújtani egy minisztert. Bár megjegyzem, hogy az a javaslatunk már a parlament előtt van, ahol fizetési megvonással lehetne szankcionálni a kormány tagjait akkor, ha a parlament által elfogadott költségvetési törvénytől egyébként eltérnek. Ezt azért megfontolásra javaslom önöknek.

De amit szeretnék mondani, a költségvetési tanács szerintünk alkalmas lenne erre a feladatra, hiszen egy független intézmény, amely kívülről véleményezi az adott év költségvetési törvényét, mindenképpen egy olyan horgony lehet, amely az átláthatóság, a hitelesség megerősítését szolgálja. Ezt a célt szolgálná a mi javaslatunk egy háromfős testület létrehozásával, amelyben az Állami Számvevőszék elnöke, a jegybank elnöke és egy, a köztársasági elnök által javasolt tekintélyes közgazdász professzor vagy tanár vehetne részt. A véleményezés a nyilvánosság erején keresztül hathatna a kormány munkájára, adna lehetőséget arra, hogy egy fegyelmezettebb gazdálkodással végeredményben az adófizetők számára kevesebbe kerüljön ennek az államháztartásnak a működése.

Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm szépen a figyelmet. Ezzel kívántam előterjesztőként a javaslatunk mellett érvelni.

Elnök úr, köszönöm szépen a szót. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu