BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Aszódi képviselő úr és társai által benyújtott módosító javaslat azt a célt szolgálja, hogy azok a nyugdíjasok, akiknek nagyon alacsony a nyugdíja... - hiszen különböző korosztályokról van szó, olyan nyugdíjasokról, akiknek egy jelentős része még 1990 előtt ment el nyugdíjba, illetve 1990 és 1995 között történt a nyugdíjba vonulásuk és a nyugdíjuk megállapítása, ami természetesen magán viseli mindazokat a jegyeket, amelyek azt igazolják, azt bizonyítják mindenki számára, hogy rendkívül alacsonyak ezek a nyugdíjak.
Én külön adatokat kértem erre vonatkozóan a Pénzügyminisztériumtól, hogy hogyan is néz ki ma a méltányossági nyugdíjemelés, a méltányossági nyugdíjak megállapítása, ez tulajdonképpen hány idős embert érint, és mi az elutasítás mértéke, illetve hány kérelmet sikerül kielégíteni. A teljes adatsor ismertetése nélkül néhány dolgot azért engedjék meg, hogy elmondjak, és külön felhívjam erre az államtitkár úr figyelmét is.
A Pénzügyminisztérium államtitkárától kapott tájékoztatás alapján tudom elmondani önöknek azt, hogy az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság 2006. június 20-ig regisztrálta a méltányossági nyugdíjemelési kérelmeket, amelyeknek a száma nagyobb megdöbbentő, több mint 150 ezer, egészen pontosan 152 520 ilyen kérelem érkezett be, az ezt megelőző évhez képest szinte megduplázódott a kérelmek száma. Ezenkívül az első negyedévi részletes adatok alapján az első negyedévben 115 168 kérelem volt, ebből teljesíteni tudtak az első negyedévben 20 234 kérelmet, és elutasítottak 38 526 kérelmet. És kérem, most figyeljenek, az egy főre eső emelés havi átlaga összesen 2769 forint volt.
Ezen túlmenően még arról is tájékoztatást kaptam, hogy az 1988. január 1-je előtt megállapított saját jogú nyugellátások nemenként differenciált emelése várható a 2005-ben elfogadott törvény alapján, és ez mintegy 670-680 ezer főre terjed ki.
(19.50)
Akik 1991 és '96 között nyugdíjba mentek, szintén nagyon alacsony nyugdíjjal vonultak nyugdíjas éveik talán jól megérdemelt, de semmiképpen nem jól megfizetett eltöltésére. Itt 139 ezer főre tehető azoknak a száma, akiket a méltányossági nyugdíjemelés érinthet. Az 1988 és 1990 között nyugdíjba vonultak száma pedig 319 400 fő.
Úgy gondolom, hogy ezek az adatok, amelyeket itt most ismertettem önökkel, azt igazolják, hogy az Aszódi Pál és képviselőtársai által benyújtott módosító indítvány elfogadása mindenképpen indokolt. Biztos vagyok abban, hogy egy 100 millió forintos emelés az eredetihez képest nem ingathatja meg a Magyar Köztársaság költségvetését, vagy ha igen, akkor annál is nagyobb a baj, mint amiről ez idáig értesültünk.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés