DR. ASZÓDI PÁL (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. A kormány részéről államtitkár úr van jelen. Tisztelt Államtitkár Úr! A kiegészítő és módosító javaslathoz ismert indokolást terjesztettünk elő. Röviden azzal szeretnék foglalkozni, hogy a kormányoldalnál tapasztalható a szociális érzékenység erőteljes fogyatékossága. Ugyanis a méltányossági nyugdíjemeléssel kapcsolatban az a kálváriás eljárás, ami kezdettől fogva megindult és folytatódott - hogy hol 80 ezerrel kalkuláltak, hol 800 ezer igénylő lett, és forrás hiányában százezreket utasítottak el -, oda vezetett, hogy az emberek már a kérelmet előterjeszteni sem merik.
(Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)
Most végül ott tartunk, hogy a törvény-előterjesztés szerint 100 ezer forinttal emelkedne a költségvetési fedezet. (Közbeszólás az MSZP soraiból: 100 millió.) Mértéktartó, mondhatnám nagyon kevés. Tisztelettel az volt a javaslatunk, államtitkár úr, hogy akik a méltányossági nyugdíjat kapják, egyébként alkotmányaggályosan kapják, de erről majd egy más alkalommal fogok szólni, de törvény van, akkor tessék a törvényt úgy betartani, hogy a rászorult méltányossági nyugdíjasokat támogassa a kormány. Mi ehhez tettünk 100 millió forint többletjavaslati összeget, ezt a bizottság elutasította. Ha ezen múlik, hogy a méltányossági nyugdíjra rászoruló nyugdíjasokat nem támogatjuk meg még további 100 millióval - az összesen csak 200 millió forint lenne -, akkor nagyon sajnálom, mert most ugyan csak az előterjesztést tárgyaljuk, de utalok a 8. §-ra, ahol 416 milliárd összeget utalnak az autópálya fedezetéhez. Itt sajnálják a 100 millió forintot!
Ha már egyszer eldöntötték aggályosan, hogy a méltányossági nyugdíj jár, akkor tessék szíves lenni egy kicsit a fedezet miatt zsebbe nyúlni, és támogatni azokat a nyugdíjasokat, akiknek a kérelme így is a megélhetési küszöbön van. Nem a szegénységi küszöb, államtitkár úr... (Dr. Ujhelyi István Tóth Józseffel konzultál.) Jó lenne, ha figyelne, mert látom, zavarják. Tehát nem a szegénységi küszöb a probléma, hanem a megélhetési küszöb, és a megélhetési küszöbnél önök spórolnak 100 millió forinttal. Ez a szociális érzékenység legnagyobb dicsőségére legyen mondva!
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés