DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Gondolom, egyetértünk abban, hogy a számos társadalmi probléma közül az egyik legfeszítőbb a munkanélküliség kérdése, és ez minden mással, nyugdíjrendszerekkel, egészségügyi rendszerekkel is összefüggésbe hozható, illetve összefüggésben van. Nem véletlen, hogy annak idején, még '91-ben a többször módosított XCIV. törvényt a foglalkoztatásról a parlament meghozta, illetve nem véletlen, hogy ezzel kapcsolatban megszületett egy 6/1996-os ágazati rendelet, amely részletesen szabályozza azt, hogy a foglalkoztatást milyen aktív eszközökkel lehet támogatni.

Itt most alapvetően a bértámogatásról szeretnék röviden szólni, hogy a megadott időpont óta állással nem rendelkezők számára milyen lehetőségek nyílnak. Különösképpen a munkanélküli pályakezdők - akiknek nagyon nagy az aránya -, illetve a 45 év felettiek kérdésköre nagyon érzékeny, hisz a rendelkezés szerint támogatásként a munkaadó a munkavállaló bérének bizonyos százalékát, 50-100 százalékát kaphatja meg akkor, ha vállalja, hogy a támogatás időtartamára, illetve azt követően még egyszer annyi ideig foglalkoztatja a munkavállalót.

Az elmúlt héten többen kerestek meg, munkáltatók, hogy az információk szerint június közepén a kormányzat zárolta a megyei munkaügyi központok decentralizált alapjait, így ezek a források megszűntek. Az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy ma délelőtt még egy körtelefont ezzel kapcsolatban megengedtem, és állítólagosan pénteken részlegesen ezt a zárolást feloldották. Mi az igazság az ügyben, miniszter úr, azt kérdezem, és ez a bizonytalanság mennyiben tesz jót a munkanélküliséggel szembeni küzdelemnek.

Várom válaszát. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu