DR. KÓKA JÁNOS gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Képviselő Úr! Ezúttal is biztosítani szeretném önt arról, hogy a MÁV-reform végrehajtása kapcsán kiemelt szerep jut az elővárosi vasútvonal korszerűsítésének. Ennek részét képezi az uniós támogatással megvalósuló Budapest-Ferencváros és Vecsés közötti vasúti vonalszakasz rekonstrukciója.
Az elhangzott kérdések sorrendjében igyekszem végigmenni mindegyiken. A ceglédi vasútvonal korszerűsítési munkái, amint lezárulnak a közbeszerzési eljárás különféle procedúrái, várhatóan ősszel megkezdődnek. Az első szakasz a Ferihegy 1. terminálnál egy új megállóhely kialakítása, amely közvetlen vasúti összeköttetést biztosít Ferihegy és Budapest belső területe között. Az új peron és a gyalogos felüljáró üzembe helyezésére várhatóan december elején kerül sor. Az új peron kialakításával egy közúti-vasúti-légi közlekedési csomópont jön létre, a repülőtérnél lévő 200-as BKV-buszmegálló igénybevételével a gyorsforgalmi úton és a Gyömrői úton mindkét irányban az átszállási és továbbutazási kapcsolatok biztosítottak, így a régi és az új szemeretelepi megálló elérése is.
A fővárostól azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a beruházással kapcsolatos közlekedésfejlesztés vizsgálata napirenden van, a konkrét javaslatok kidolgozására a projekt ütemezésének megfelelően kerül sor. A MÁV az érintett XVIII. kerületi önkormányzattal történt egyeztetés alapján a szabályozási tervben szerepelteti a P+R parkoló megépítését is.
A zajvédő fal építésének megkezdésére 2006 őszén, befejezésére 2007 tavaszán kerül sor, tehát elkezdődött ez a munka.
(17.10)
A Nagybánya utcánál felvonóval kiegészített gyalogos felüljáró létesül, ezáltal a Ganz-telep lakói is ferihegyi munkahelyüket gyalogosan megközelíthetik. Biztos vagyok abban, hogy az uniós forrás igénybevételével megvalósuló Ferencváros-Vecsés közötti vasúti vonal rekonstrukciójával nagymértékben enyhülnek az érintett térség közlekedési gondjai, és az évi 4-4,5 millió légiutas környezetbarát és kulturált tömegközlekedési lehetőségekhez jut.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés