DR. LAMPERTH MÓNIKA önkormányzati és területfejlesztési miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A képviselő úr az interpellációs kérdését azzal indította, hogy utalt azokra az eurómilliárdokra, amelyek a magyar vállalkozások, önkormányzatok, Magyarország számára rendelkezésre állnak majd 2007-től. Én ezzel szeretném a válaszadást kezdeni, hogy ez legyen tiszta és világos. Nagyon szeretném, ha a képviselő úr nem értene olyat bele a miniszterelnök úr vagy akár a kormány tagjainak a szavaiba, mint amit megpróbált ebben a kérdésében belemagyarázni.
Magyarország érdekelt abban, hogy az önkormányzatok és a vállalkozások abszorpciós képessége jó legyen. Tehát érdekeltek vagyunk abban, hogy az önkormányzatok hozzájussanak azokhoz a forrásokhoz, jól tudjanak szerepelni azokon a pályázatokon, amelyek a magyar önkormányzatoknak biztosítanak fejlesztési lehetőséget. Ezért az önkormányzati pályázati rendszerhez eddig is volt kisegítő rendszer, ahol megtámogatta az önkormányzatokat EU-önerőalap forrásával, és ezután is lesz, de változást tervezünk. Erre utalt a miniszterelnök úr is a TÖOSZ ülésén, hogy igazságosabbá akarjuk tenni ezt a rendszert, mert azt gondoljuk, hogy azoknak az önkormányzatoknak, amelyeknek egyébként van megfelelő forrásuk, saját erejük, amiből egyébként költenek más olyan tevékenységre ma is, ami nem kötelező feladat - hogy csak a saját választókerületemet mondjam, jégcsarnokra nagyon komoly elkötelezettséget tett Kaposvár város, miközben ott azért a városban dilemma van és vita arról, hogy ez lett volna-e a leghatékonyabb elköltése ennek a pénznek, vagy másra kellett volna fordítani a közpénznek ezt a részét. Tehát a kormány segíteni fogja azokat a hátrányos helyzetű kistérségeket, kistelepüléseket, amelyek valójában rászorulnak arra, hogy kapjanak ilyen támogatást az európai uniós önerő megteremtéséhez.
Egyébként a fölfogásunk korábban is ez volt, hiszen ebben az évben a Gyurcsány-kormány előterjesztésére döntött úgy az Országgyűlés, hogy a leghátrányosabb 48 kistérségnek külön forrásokat biztosít a fejlődéshez, a fejlesztéshez, a felzárkóztatáshoz. Ez is egy igazságos döntés volt, mint ahogy igazságossá kívánjuk átalakítani az európai uniós önerő megteremtésének a rendszerét is.
A képviselő úr utalt az önkormányzatok gazdálkodási problémáira. Azt gondolom, hogy amit ön elmondott, az úgy nagyjából alapvetően igaz. Amikor közpénzekkel gazdálkodik az állam, és a költségvetési egyensúlyt rendbe akarja tenni, akkor én azt gondolom, nemcsak az államnak kötelezettsége, hanem az önkormányzatoknak is, amelyek ugyancsak közpénzekkel gazdálkodnak, hogy megkeressék mindazokat a lehetőségeket, ahol az adminisztrációban, a gazdálkodásban, a feladatellátásában takarékosabb, költséghatékonyabb megoldások mutatkoznak. Tehát én azt gondolom, hogy ez így igazságos az államot és az önkormányzatokat érintően is.
Egyébként abban az évben, amikor a kormány döntést hozott arról, hogy az egyes tárcáknak tartalékképzési kötelezettségben, zárolásban bizony nagyon meg kell nézni, hogyan gazdálkodnak ebben az évben, ezzel egy időben nem hozott olyan döntést, ami az önkormányzatoknál is ilyen pluszterheket jelentett volna. Ez a kormányra, az állami adminisztrációra igaz, az önkormányzatok a 2006. évben ebben a körben semmilyen módon nem kerültek számításba. Tehát én azt gondolom, hogy ez a felfogás, a kormánynak ez az állásfoglalása ebből a döntésből, ebből a döntéssorozatból jól kiderül.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés