DR. NAGY ANDOR (KDNP): Tisztelt Miniszterelnök Úr! A Kereszténydemokrata Néppárt képviselőjeként komoly aggodalommal nézem a környezet- és természetvédelmi területi szerveket érintő megszorításokat.
A napokban derült fény arra, hogy a kormány a környezetvédelmi felügyelőségeknél és nemzeti parkoknál összesen 284 főt tervez elküldeni, ami több mint 10 százalékos létszámcsökkentést jelent. Teszi mindezt úgy, hogy a 2006 júniusában megjelent ÁSZ-jelentés szerint a környezet- és természetvédelem területén az uniós követelmények teljesítése létszámfejlesztést indokolna.
Bizonyára tudja, hogy a környezet- és természetvédelmi felügyelőségeken egy-egy ügy elintézésére jelenleg átlagosan kevesebb, mint fél óra jut. Ebbe a helyszíni szemle általában nem fér bele, a hivatalban dolgozók többnyire a benyújtott papírok alapján döntenek. A jelenlegi helyzet csak a tisztességtelen vállalkozóknak és azoknak az önkormányzati ügyintézőknek kedvez, akik igyekeznek a jogszabályokat megkerülni.
A leépítések azért is megdöbbentőek, mert ezek érdemben nem mérséklik az államháztartás hiányát, kockázatuk viszont beláthatatlan. Tudja, miniszterelnök úr, ami itt történik, az a fejlődésben elmaradt országok sajátja. Ezzel szemben a világ legversenyképesebb országaiban a legszigorúbbak a környezetvédelmi előírások, és az ellenőrzés feltételei olyanok, hogy azokat be is tartatják. Tisztelettel kérem önt, hogy ne Etiópiát, hanem Svédországot tekintsük követendő példának.
Mindezek fényében kérdezem a miniszterelnök urat, egyrészt a bejelentett létszámleépítést megelőzte-e a feladat- és hatáskörök előzetes, teljes körű felmérése. Készült-e hosszabb távú hatástanulmány? Másrészt a tervezett kisebb létszámmal a minisztérium eleget tud-e tenni a megnövekedett hatósági és egyéb feladatainak?
Várom válaszát. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés