DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A magyar fiatalok nevében tette fel a kérdését, a magyar fiatalok nevében válaszolok.

A turizmus is hozzánk tartozik, így a magyar bor iránti kereslet növekedésében a hordószámra fogyasztott bormennyiség iránti megjegyzésére nem tudok válaszolni, de ugyanakkor a kérdésében föltett többi érdekes megállapításra kategorikus válaszokat tudok adni. Önt vagy félretájékoztatták, vagy ön tájékoztat félre most mindannyiunkat, akik most figyelik az Országgyűlés munkáját. Hiszen abban a törvénymódosításban, amit kiemelt, abban a törvénymódosításban semmi más nem történt, képviselő úr - érdemes többször elolvasni és tanulmányozni -, mintsem hogy átvezette a kormányzat az eddigi felügyeleti szervet az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériummá. Eddig is, 1995. június 16-ától a mai napig ugyanúgy szerepel a mellékletben, hogy minimum 75 százalék kell hogy legyen a részvénytársaságban az állami tulajdon. Semmi nem változott, ugyanaz a helyzet, mint ezelőtt négy évvel, vagy ezelőtt tíz évvel, annyi változott csupán, hogy most a sportot a Nemzeti Sporthivatal átszervezésével, a minisztériumba való beszervezésével az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumhoz sorolták.

Éppen ezért az összes olyan kérdését, amelyben állításokat fogalmaz meg, vissza kell hogy utasítsam. Természetes, hogy a kormányzat szándéka, hogy továbbra is a szabadidősport támogatásában és támogatásával, a lehetséges összes vagyonelemét, támogatási lehetőségeit a sportstratégia keretén belül... - ezt a célt szolgálja. Éppen ezért gondolom, hogy téves információn alapulnak kérdései, jelenleg nem tervezzük a részvénytársaság 25 százalékos tulajdonjogának értékesítését.

Azt azért megjegyzem, hogy akkor, amikor egy társaságnak 25 százalékát értékesíti esetleg az állam, az nem azt jelenti, hogy a társaság ingatlanállományának 25 százalékát értékesítené, de ezt ön is tudja, éppen ezért azt, aki önt félretájékoztatta, azt a szakértőt érdemes kicsit megfeddni, hogy máskor pontosabban olvasson törvénymódosítási szövegeket.

Köszönöm szépen a figyelmét. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu