DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Fontos állomásához érkezett a kormány által benyújtott javaslatok parlamenti vitája: a módosító indítványok szavazására kerül a mai napon sor. E javaslatok alapvetően fontosak az Új Egyensúly programjának megteremtése szempontjából, és szeretném felhívni a képviselők figyelmét arra, hogy értelemszerűen a javaslatok elfogadását meglehetősen sokan figyelik mind belföldön, mind külföldön elemzők, hozzáértők, politikusok és mások is.
Szeretném kérni a képviselőket arra, hogy legyünk közösen érdekeltek abban, hogy Magyarországon teremtődjön meg a gyors felzárkózás lehetősége, és ehhez az igenlő szavazatok a benyújtott javaslatok elfogadása kapcsán szükségesek. E felelősség tudatában készítettük ezeket a javaslatokat, és így terjesztettük a parlamenti bizottságok elé és a parlament plenáris ülése elé, figyelembe véve az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésein született megállapodásokat is, illetve felmerült javaslatokat.
Sokszor hangsúlyoztuk: elkötelezettek vagyunk amellett, hogy rövid és hosszú távon javítani kell az államháztartás egyensúlyát, rövid távon a meghirdetett intézkedésekkel lényegesen jobb államháztartási pozíciót kell kialakítani, közép- és hosszú távon pedig a reformok előrehaladtával az államháztartást egyensúlyőrző pályára kell állítani, és ott is tartani.
(18.50)
Sok vita, kétkedés volt az elmúlt időszakban ezzel kapcsolatban, mi tartunk a felvázolt út mellett, és lépésről lépésre végrehajtjuk az elgondolt programot.
Tisztelt Országgyűlés! A program végrehajtásában szilárd a kormány elhatározása. Szilárd abban, hogy az egyensúlyt rövid távon jelentősen javítani kell, ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy bizonyos elemekben ne lenne benne a rugalmasság lehetősége. Az OÉT-ben elhangzott javaslatok alapján számos javaslatot támogat a kormány a bizottsági módosító indítványok közül, így bizottsági módosító javaslat szerint az elismert pénzkészlet az adóalany elszámolt éves összes árbevételének 0,8 százaléka, de legalább 300 ezer forint lehet az eredetileg javasolt átlagos napi készpénzforgalom kétszerese helyett. Úgy gondolom, hogy ezzel a valóságos igényekhez és valóságos piaci feltételekhez sikerül igazítani a benyújtott javaslatot.
A további észrevételek kapcsán a következő módosításokat javasolja a kormány támogatni.
A mezőgazdasági és erdőgazdálkodási, valamint a halászati ágba sorolt adózók esetében a különadó előlegfizetésére - termelési sajátosságaik miatt - a társasági adóelőleg-fizetéshez hasonlóan az adóév harmadik és negyedik negyedévében kerül majd sor. A különadó évközi bevezetése miatt 2006. augusztus 31-re készítendő közbenső mérleget, ha a különadó adatának megállapításához ezt a módszert választja az adózó, nem kell könyvvizsgálóval auditáltatni, ezzel is költséget kímélve meg a vállalkozásoknál. Az elvárt járulékalaptól eltérő járulékalapra vonatkozó bejelentést az adózó, tekintettel a nyári szabadságolásokra is, az eredetileg tervezett augusztus végével szemben október 12-ig megteheti. Ugyancsak ilyen vélemények alapján kerül sor az önkéntes kölcsönös biztosítópénztárba történő befizetés esetén az adómentesség módosítására oly módon, hogy a nyugdíjpénztári munkáltatói befizetés az egészség- és önsegélyező pénztártól függetlenül a havi minimálbér 50 százalékáig, az egészség- és önsegélyező pénztári befizetések együttes összege pedig a minimálbér 20 százalékáig lehet adómentes. Csekély értékű ajándék továbbra is évenként három alkalommal kerülhet adásra.
Költségvetési szempontok miatt nem támogatjuk ugyanakkor azt a javaslatot, hogy a társasági adóban az elvárt adó alapja csökkenthető legyen az anyagköltséggel és a közvetített szolgáltatások értékével.
Támogatja a kormány azokat a javaslatokat, miszerint a költségvetési kamattámogatás helyett külön jogszabály szerinti állami kamattámogatással, kamatkiegyenlítéssel közvetlenül vagy közvetetten érintett hitelállomány kamata után 5 százalék járulékot fizessenek. A módosítás indoka alapvetően az, hogy a gazdasági előny a kamattámogatás következtében megnőtt kereslet kielégítése révén keletkezik, azonban ez nemcsak azon hitelintézeteknél áll fenn, amelyek közvetlenül számolnak el a kamattámogatással, hanem azoknál is, amelyek e támogatáshoz közvetett módon jutnak hozzá.
A társasági adózást érintő módosítás jelentős vitát nem váltott ki, a beérkezett négy módosító indítvány közül hármat támogat a kormány. Így a társasági adóelőleg december 20-ig várható adóra történő kiegészítésénél tekintettel van arra, hogy az uniós és költségvetési támogatások pontos összege ebben az időpontban nem ismert, illetőleg a pénzügyi rendezése gyakran áthúzódik a következő évre. Ezért lehetővé teszi a módosítás, hogy a várható adó számításakor e támogatásoknak csak azt a részét vegyék figyelembe a vállalkozások, amelynek folyósítása december 15-ig megtörtént.
Az általános forgalmi adóról szóló törvényhez benyújtott támogató javaslatok közül kiemeljük azt, amelyben a liberalizált energiapiaci résztvevők közül megvalósuló, közüzemi szolgáltatásnak nem minősülő villamosenergia- és földgáz-értékesítésre is a folyamatos termékértékesítésre, illetve szolgáltatásnyújtásra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni a jövőben. Nem tudjuk támogatni ugyanakkor az egyes szolgáltatásoknak, mint sportbelépő, uszodai szolgáltatás, illetve termékeknek alacsonyabb adómérték alá történő besorolását. Úgy gondolom, hogy korlátként jelentkeznek a közösségi előírások e tekintetben, továbbá ezen fogyasztási javakat kedvezményesebb adómértékben részesíteni indokolatlan.
Összességében a kormány által támogatott módosító javaslatok biztosítják annak a célnak az elérését, amit az új egyensúly programja kitűzött a kormány javaslata alapján. Ezért az a kérésem, hogy az országgyűlési képviselők támogassák a kormány által is támogatott módosító javaslatokat, és vessék el a kormány által nem támogatott javaslatokat.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés