DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Örülök annak, hogy Babák képviselő úr hozzászólásából kiderült, hogy egy, az általuk korábban sokat vitatott adónemnek immáron védelmezőjévé válik a képviselő úr, hiszen mind a költségvetési bizottság ülésein a korábbi években több alkalommal, mind a Házban a plenáris üléseken is több alkalommal folyt vita arról, hogy helyes vagy helytelen az eva rendszerének a fenntartása Magyarországon, helyes vagy helytelen, hogy ilyen módon lehet egyszerűsített adózást választania magyarországi vállalkozásoknak.

Úgy gondolom ugyanakkor, hogy az interpellációban elhangzott állításokból legalább két tény kimaradt, ami érdemben befolyásolja a helyzet megítélését. Az egyik tény az, hogy jelen pillanatban a 15 százalékos adómértékkel nézve az eva esetében, miután az áfa visszaigényelhetővé válik másik ágon, így 102 ezer forint marad 100 ezer forint bevétel után kint a vállalkozásoknál, egyiknél és másiknál, hiszen adóalanypartnerek vannak ilyenkor a körben. Ez azt jelenti, hogy a költségvetés számára semmiképpen nem teremt többletbevételt ilyen értelemben, ha minden esetben elszámolják megfelelőképpen a bizonylatokat.

A másik tény, ami kimaradt, és ez nagyon fontos, képviselő úr, hogy ön hivatkozik valamilyen megkövetelt jövedelemre eva esetében, ami nincs az eva rendszerében. Ha a járulékokról kíván beszélni, és a járulékoknál vannak bizonyos jövedelemelvárások, az egy más történet, de miután eváról beszélt végig, ilyen nincs az evarendszerben.

Ugyanakkor viszont nem mondja, ami szerintem érdemi kérdés e tekintetben, hogy ha bármely evázó úgy ítéli meg, hogy nincs annyi jövedelme a következő időszakban, hogy neki érdemes lenne az eva rendszerében adót fizetnie Magyarországon a szeptemberi változásokat követően, akkor kinyitjuk annak lehetőségét az adóeljárási szabályok megváltoztatásával, hogy akár év közben is visszaléphet a normál adózás rendszerébe. Azaz, ha valaki nem evaalanyként kívánja a továbbiakban az állam felé a kötelezettséget teljesíteni, hanem normál vagy személyi jövedelemadó-alanyként, vagy társaságiadó-alanyként, természetesen erre a lehetőséget megteremtjük a ma megszavazandó módosító javaslatok elfogadását követően jövő héttel. Ebből következően tehát semmilyen sérelmet nem szenvednek az evaalanyok ezt követően, mert ha úgy ítélik meg, hogy számukra túl sok a 15-tel szembeni 25 százalékos adómérték, és vissza kívánnak lépni, akkor még az év végét sem kell megvárniuk, lezárják a 9 hónapos periódust, és azt követően - ahogyan mondtam - az általános szabályok szerint tudnak adózni akár az szja rendszerébe, akár ha a társasági adó rendszerébe lépnek át, függően attól, hogy egyéni vállalkozóról vagy pedig társaságról van szó.

Ezért tehát úgy gondolom, hogy a képviselő úr által fölvetett probléma egy kissé egyoldalúra sikerült bemutatása után megoldás van arra, hogyha így dönt a vállalkozó, és megoldás van arra is, képviselő úr, hogy természetesen azt nem lehet megtenni, hogy az evázók kimaradjanak egy magasabb közteherviselésből, amit elvárunk valamennyi vállalkozástól. Ha elvárjuk a többi vállalkozástól, hogy vegyenek részt a közteherviselésben erőteljesebben, akkor értelemszerűen az evázó vállalkozók esetében is ezt a fajta igényt a társadalom a közteherviselés egységes jellege jegyében méltán és megfelelő alappal kéri.

Ezért tehát úgy gondolom, hogy az ön által fölvetett problémákra a megfelelő megoldás bent van az adórendszerben, a most tervezett módosításokban is, így abban viszont bizonyára nem fogunk egymással vitatkozni, hogy mindenkinek vállalni kell a többletterhekből rá eső, arányos részt. Így remélem, hogy a válaszom a kérdésére megnyugtató az ön számára is, és kérem válaszom elfogadását.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu