GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Három rövid megjegyzésem lenne. Az első, anélkül, hogy belebonyolódnék a részletekbe, csak jelzem, hogy az egyébként sokra tisztelt Dávid elnök asszony azon fejtegetésével, amely azt állítaná, hogy nincs különbség politikai, magán- vagy éppen üzleti erkölcs között, hosszú, terjengős vita kerekedhetne ebből. Azt tudom önnek mondani, elnök asszony, a legbanálisabb példával élve, és csak egyetlenegy helyen meghúzva a választóvonalat, nem részletezve aztán a vitát - valamikor ezt akár le is folytathatjuk, akár nyilvánosan is -: ahogyan a politikai életben bizonyos szabályok megtartásával nemcsak jogszerű, de erkölcsös is, hogy valakit kizárnak egy pártfrakcióból, egy másik pedig befogadja, úgy a magánéletben nagyon-nagyon el kell azon gondolkodni, hogy van-e olyan eset, amikor valakit ki lehet zárni egy családból. És folytathatnám a példák sokaságát.

Azt szeretném, hogy tanult, okos, művelt emberek közösségében, azzal az elég általános véleménnyel ne induljunk már tovább, hogy valláserkölcs, magánerkölcs, kulturális élet erkölcse. Ahogyan a családban az erős és a gyenge közötti verseny csak nagy korlátokkal vagy még azzal sem megengedhető, az üzleti életben igen. A megjegyzésem elvi. Az a kitétele, amely szerint társadalmi és magánéletünk különböző részeinek erkölcsi tartalma nem különbözik egymástól, azt gondolom, tartalma alapján per definíció nem igaz, még akkor sem, hogyha egyébként politikailag ennek az ellenkezője mellett érvelni látszólag előnyösnek tűnik.

A második megjegyzésem, ami pedig már az utóbbi hetek vitájához kapcsolódik: abban, látom, szép teljesítményt nyújt az ellenzék valamennyi pártja, hogy elmondja a véleményét a Magyar Szocialista Pártról, annak kampányáról, rólam személy szerint és ennek az egésznek az erkölcséről - láthatólag egy kimunkált dolgozat lehetséges darabjai ezek. Mi a véleménye, elnök asszony, az országról, ami előttünk áll? Mit kell csinálni? Mi legyen ezzel vagy azzal? Mert hogy rólam van véleménye az ellenzéknek, köszönöm szépen, az rendjén való - de az ország? Mit csináljunk akkor annak érdekében, hogy a felsőoktatás igazságosabb legyen? Azt, amit Hiller miniszter úr és a kormány javasol, vagy esetleg mást? Mit csináljunk az egészségügy reformjával? Azt-e, amit mi próbálunk - visszamenve Antall József kormányának '92-93-as parlamenti határozati javaslatához, amely egy nagyon tisztességes határozat volt -, vagy úgy gondolják, hogy még töltsük azzal az időnket, hogy elmondják, hogy én egyébként emberként milyen galád vagy - azt nem szokták mondani - jóravaló vagyok.

Én azt gondolom, hogy ha csak Magyarország számít, akkor érdemes lenne lefolytatni azt a vitát, hogy mi is legyen ezzel az országgal, mit csináljunk ezzel, melyikünknek van igaza. Miért van az, hogy sem Görögország, amely kiigazít, sem Portugália, amely kiigazít, sem Németország, amely kiigazít, valahogy nem vevő arra a jobboldali ideára, hogy úgy kell kiigazítani, hogy csökkentünk adókat - hogy, s hogy nem? Ettől még lehet, hogy sem a németeknek, sem a portugáloknak, sem a görögöknek nincsen igaza, meg talán az én kormányomnak sincs igaza. De mi lenne, hogyha erről beszélnénk, értelmesen? Nem pedig arról, hogy milyen a Szocialista Párt, és hogy - egy héttel ezelőtt itt hallottuk, az ellenzék soraiból - hogyan kell jó baloldalinak lenni, tanácsolják nekünk. Köszönjük szépen ezeket a tanácsokat, de az országgal, azzal mi történjen? Hogyan lesz ebből egy igazságos, jobb ország? Hogyan tudunk előrébb jutni?

(13.50)

A harmadik megjegyzésem bizonyos értelemben Kuncze Gábornak szól, aki azt mondja, hogy ezeket a kiskapukat mi csináltuk. Itt is csak rövid megjegyzést teszek. Én nem voltam az elmúlt tizenhat évben a parlament tagja, de nem javasolnám a parlament korábbi tagjainak, hogy magukra vegyék ezt a teljes felelősséget, azt hiszem, itt sokkal rosszabb és bonyolultabb helyzetről van szó. Az a kultúra, ami a miénk, az nem az elmúlt tizenhat év kultúrája, sőt rosszabbat mondok: nem is az azt megelőző negyven-ötven évé.

Magyarországon a feudális viszonyok továbbélése, a személyes függőség, a polgári - a szó eredeti, hagyományos értelmében vett polgári - életnek, az ehhez kötődő kultúrának a rendkívül vékony hagyománya az, ami itt történelmi meghatározottságú.

Itt sokkal többről van szó, mint hogy mi megváltoztatunk három jogszabályt. Ha ez ilyen könnyű lenne! Hiszen a jogszabályok jelentős részét, bárhogy is van, többséggel át lehet írni. Ha ez ilyen könnyű lenne! Azért beszéltem pincérekről, eladókról, hétköznapi emberekről... - van itt közöttünk egy kultúra, a sok évszázadon keresztül idegen hatalom alatt élt, nem szuverén Magyarország kultúrája, a túlélni a mát, a túlélni a jelenleg hatalmon lévőket, a nem együttműködni a hatalommal; és tizenhat év nem volt elegendő megtanulni, hogy ez az ország, lehetnek vitáink, de a miénk.

Ha a normakerülés a közkultúrának a legerősebb része, mert a porta elől el kell dugni, mert a padlássöprők elől el kell dugni, mert mindig valaki elől el kell dugni, ha az országban ott gyökeredzik mélyen ez a kultúra, akkor hiába van tizenhat év demokrácia, nem tanulja meg az ország, hogy egyébként magunktól vesszük el; akkor az a felszólítás, hogy miniszterelnök úr, adóalapot szélesítsen, az arról szól, hogy nem engedjük meg a színlelt szerződéseket, hogy azt mondjuk, be kell fizetni az adót, hogy azt mondjuk, a közteherviselés az a kötelesség, amely a demokratikus polgári politikai jogok kiegyensúlyozója, mert jog és kötelesség kéz a kézben jár. És az a politikai elit, amely csak arról tud beszélni, hogyan még több jogot, és mindig elfelejteni a kötelességet, amely csak arról tud beszélni, hogy mi az, ami a magánérdek, és elfeledkezik, hogyan lesz ebből közös nemzeti érdek, az egyébként olyan bódulatban tartja a nemzetét, amelyből amikor felébredés van, az egy keserű ébredés. Éppen ettől szeretném magunkat megóvni.

Erkölcs és magánviszonyok tekintetében továbbra is állok egyébként rendelkezésükre, de ha lehet, javasolnám, maradjunk annál, hogy elsősorban Magyarország számít.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

Forrás: parlament.hu