KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Módosító indítványomban azt kezdeményeztem, hogy a 9. § ne csak a jelenleg hatályos költségvetési törvény 14. számú mellékletét módosítsa, hanem a 8. számú melléklet V. számú fejezetének (1) bekezdését is korrigáljuk.
A 8. melléklet szabályozza a kistérségi finanszírozási rendszert. Igazából a választókörzetemben felmerült probléma miatt fogalmaztam meg a módosító indítványt, de meggyőződésem az, hogy a nagyvárosias térségeknek is kedvez az általam beterjesztett módosító indítvány, különösen azoknak a kistérségi együttműködésbe beszálló településeknek, akik nagyvárosias térségben vannak, és ezen belül viszonylag kis lélekszámú települések.
A módosító indítványomat nagyon részletesen nem akarom ismertetni, csak utalni szeretnék arra, hogy szigorú feltételekhez köti a törvény a finanszírozáshoz való hozzájutást: egyrészt meghatározott számú településnek kell részt venni az együttműködésben, másrészt korlátot állít a törvény az együttműködő kistérségi településeknek a lakosság számát illetően is.
(19.40)
Tehát kettős feltétel van, és ezt egy "és" kapcsolattal oldja meg a jelenleg hatályos törvény. Ez egy nagyon szigorú feltétel, mert együttesen két feltételt kell kielégíteni annak, aki finanszírozáshoz akar jutni.
Speciel az én esetemben, az én választókörzetemben - budaörsi székhelyű kistérségről van szó - van összesen tíz település. A kistérség legnagyobb városa Érd, amely 2005 végén csatlakozott Budaörs Kistérség Többcélú Társulásához. A lakosság összlétszáma ebben a kistérségben egyébként szerintem szintén az összes kistérségtől alapvetően eltérő, hiszen 146 ezer fő tartozik a kistérségbe, és ebből Érd lakosságszáma több mint 60 ezer. A kistérség összlakosságának 41,39 százalékát teszi ki ez a szám.
Tekintettel arra, hogy év végén következett be a csatlakozás, az érdi intézményeket, tehát a 60 ezer lakosságszámú Érd intézményeit már nem volt idő integrálni a kistérség feladatellátási rendszerébe. Ez viszont azt eredményezi, hogy a kötelező három kistérségi szintű feladatellátásban szinte minden településnek részt kellene vennie, függetlenül attól, hogy azt valóban igényli el.
Kistérségünkben három nagyobb város és négy olyan nagyközség van, amelynek a lakosságszáma megközelíti vagy meghaladja a 10 ezer főt, és jól működő intézményrendszert tart fenn. Ennek következtében előfordul, hogy a szociális alapszolgáltatások terén nem tudjuk teljesíteni azt a feltételt, hogy lefedje a települések 60 százalékát, amit a jelenleg hatályos törvény előír, úgy, hogy azok kiadják - és itt jeleztem, hogy "és" kapcsolat van a két feltétel között - a kistérség összlakosságszámának több mint 50 százalékát.
Tehát én azt szeretném kérni a kormány képviselőjétől - és nagyon örülök, hogy itt van államtitkár úr -, hogy az általam benyújtott módosító javaslatot legyenek kedvesek méltányolni, mert ha nem sikerül most a költségvetési törvényt módosítani, akkor gyakorlatilag egy 150 ezres kistérségnek a finanszírozása erre az évre megoldatlanná válik, miközben ez a kistérség nagyon nagy erőfeszítéseket tett azért, hogy megtalálja azt a három területet, ahol főleg a kis lélekszámú települések együttműködését meg tudja valósítani.
A másik módosító indítványom - amely ugyanebbe lett belefogalmazva, nem lett különválasztva - azt indítványozza, hogy a 2006. január 31-ei határidőt az 1.6. pontban módosítsuk 2006. július 31-ére, vagyis mindazok, akik július 31-étől, a második félévtől ellátják a feladatot, finanszírozásra kerülhessenek. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Elnézést kérek, elnök úr, de bonyolult kérdést próbáltam részletezni, úgyhogy köszönöm szépen a figyelmeztetését. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés