PÁVA ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, államtitkár úr. Úgy ítélem meg, hogy a sportot szerető, a sportban ténykedő szakembereket, sportolókat megnyugtatja ez a válasz, annál is inkább, mert a nemzeti sportstratégia tavalyi beterjesztése, úgy ítélem meg, hogy előzetes konzultációk alapján, konszenzusos alapon történt meg. Hogyha elfogadjuk ezt a nemzeti sportstratégiát, amit a kormány most legjobb tudomásom szerint újból beterjeszt, akkor ezt követheti majd egy új, egységes sporttörvény kialakítása, amely hosszú távra megszabhatja a feladatokat, és reményeim szerint talán egy olimpiai törvényt is el tudunk fogadni. Mindez arra jogosít bennünket, hogy a sportban izgulók egy kicsit megnyugodjanak, és érezhetik azt, hogy megfelelő támogatásban tudnak részesülni, különösen akkor, hogyha az uniós pénzek is megérkeznek, és ha a magántőkét is be tudjuk ebbe vonni.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu