SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP): Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Május 24-éig megtanulhatta az egész ország önöktől, hogy nagy a jólét, dübörög a gazdaság. "Ha akkora a baj - válaszolta a miniszterelnök úr Orbán Viktornak a gazdaság rossz állapotát összegző kijelentésére -, álljon elő a farbával!" Azonban a választások után önök előálltak ezzel. Megdöbbentő elemzéseket olvashattunk néhány volt szocialista, szabad demokrata pénzügy- és gazdasági minisztertől: László Csabától, Csillag Istvántól, Bokros Lajostól, Draskovics Tibortól. Tesztelték a népet, korábban is ezt tették.
(15.10)
A kormányprogram vitájában azonban önök továbbra is makacsul tagadták, hogy nagy a baj. Reformoknak nevezték azt, amit az emberek megszorításnak hívnak.
Tisztelt Miniszterelnök Úr! A kabinet eskütételét követő napon önök beindították a pénzbehajtás programját. Az igazságot szem előtt tartva, az idős embereknek is juttattak egy kevéske megszorítást; mindjárt olyat, amellyel szemben csak úgy tudnak védekezni, ha valóban lecsavarják a gázkonvektort, mint ahogy ön vizionált erről nemrégen Kelet-Magyarországon.
Tisztelt Miniszterelnök Úr! A nyugdíjas-társadalom eddig is nehéz körülmények között és takarékosan élt. Ők ma sem használnak hitelkártyát. Azt osztják be, amit a nyugdíjfolyósító küld a címükre. Ők a családi költségvetésük hiányától félnek, pedig ez a hiány nőni fog, mert az ön egyensúlyteremtő programja a gáz árának több mint 30 százalékos, a villamos energia árának 14,5 százalékos emelésével továbbra is megsarcolja a nyugdíjas-társadalmat. Havonta csak a közüzemi számlák miatt több ezer forinttal emelkednek a terheik. Ön a több millió nyugdíjassal fizetteti meg az elmúlt négy év rossz kormányzati gazdálkodását. Ön közel egymillió nyugdíjastól kér áldozatvállalást, akiknek nyugellátása még az 50 ezer forintot sem éri el.
Miniszterelnök Úr! Ön szerint ki a felelős mindezért? Az önkormányzati választásokat követően milyen újabb pénzbehajtást tervez a nyugdíjasoktól?
Várom válaszát. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés