SZABÓ LAJOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Nagyon örülök, hogy Halász képviselő úr támogatja a költségvetési bizottság módosító javaslatait. Ezeket a módosító javaslatokat az előterjesztővel egyetértésben nyújtotta be a költségvetési bizottság, mint ahogy ide is van a lap aljára írva, hogy az előterjesztő egyetért ezekkel a módosításokkal. Ezzel azonban nincs teljes körben rendezve a közalapítványok sorsa. Még további módosítás várható, amit szintén az előterjesztő egyetértésével a költségvetési bizottságban fogunk beadni, amely rendelkezik azokról a közalapítványokról is, amelyek országgyűlési határozattal jöttek létre.

Tehát ezt a szándékot mind az előterjesztő, mind a kormánypárti frakciók támogatják, hogy ez a módosítás még jobb tudjon lenni, és az ellenzéki képviselők még jobb szívvel tudják ennek a törvénynek az elfogadását támogatni.

Köszönöm a szót.

Forrás: parlament.hu