DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Wiener György teljes tévedésben van, hiszen a magasabb adók minden állampolgár érdekeit sértik. Egyrészt majd meg fogják tapasztalni az ellenállást, amit már ma is láthattunk itt a Parlament előtt, és majd szombaton, és folytathatnám tovább, a szakszervezetek és az egész magyar társadalom reakcióit.
Másrészről pedig a vállalkozások egy nagyon nagy része bizony 3 milliónál több munkahelyet tart meg és próbál biztosítani, amiből jó lenne, ha legalább négy lenne, és további munkalehetőségeket teremtene. Akkor egészében, persze, a befektetők szemszögét is figyelembe kell venni, de azért fel szeretném hívni a figyelmet Wiener György tévedésére.
Van egy hároméves költségvetési keretről szóló törvény, azt nem véleményezi a tanács, hanem az ma is létezik, ez a parlament saját hatásköre. Mert - olvassa el a szöveget - az éves költségvetés benyújtását kell előzetesen véleményezni. Tehát nem a levegőből fogja véleményezni a költségvetési hiány számait, hanem a parlament önmaga által is megszabott feltételeinek az érvényesülését, időarányosan. Másrészt pedig kérdezem, ön fogja tudni vagy a parlament fogja tárgyalni augusztus 31-én, amikor konvergenciaprogram gyanánt a kormány egyébként önbevallásként és önkötelezettségként, a parlamenttől függetlenül kötelezettséget fog vállalni a hiánycélokra és a költségvetés számaira úgy, hogy még ön és én sem fogjuk látni sem, nemhogy tárgyalni és nemhogy véleményezni! Tehát azért az alkotmányos túltengésről lehetne beszélgetni, de a konvergenciaprogramot, amit a kormány fog benyújtani ősszel, és az előző kettőt, amit visszadobtak, azt sem tárgyalta a parlament, és az sokkal súlyosabb következményeket és követelményeket állít a magyar lakosság és a munkahelyeket teremtő vállalkozók számára, mintha itt elméletieskedve egy alkotmányos, hibbant véleményt mond.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés