DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Teljesen igaza lenne, képviselő úr, ha a kormány betartaná a törvényeket Magyarországon; nem tartja be jelenleg a költségvetés törvényeit. És hogy ne félreértés legyen, én nem a 2006-os költségvetésről beszéltem. A mindenkori éves költségvetés tartozna ennek a tanácsnak a hatáskörébe, a mindenkori hároméves költségvetési koncepció - (Göndör István felé:) ha idefigyel, akkor talán megérti - továbbra is a parlament hatásköre, sőt, ha partner lenne ebben, és nem pedig az európai uniós demokráciadeficitre hivatkozna, akkor partner lenne abban, hogy a konvergenciaprogram is idekerüljön - ha már úgyis itt nyaralunk ahelyett, hogy a normális szünetét ülné a parlament -, akkor most nyugodtan megtárgyalhatnánk azt az egyébként augusztus 31-én benyújtandó konvergenciaprogramot, amelyet például akár ez a költségvetési tanács is majd később véleményezhetne, a mindenkori aktuálisat, hiszen évente be kell nyújtania a magyar kormányzatnak.
Azért az nem elfogadható, ne haragudjon, hogy egyik oldalon a kormány azt csinál, amit akar, amikor meg a parlament igyekezne egy korlátozó, költségvetési törvényt betartó szándékot érvényesíteni, akkor azt mondjuk az alkotmány mögé bújva, hogy micsoda túlterjeszkedés ez. Talán össze kellene hangolni ezt a két rendszert, és ha már az Európai Unió felé ilyen kötelezettséget a parlament megkerülésével tud a kormány vállalni... - szerintem nemcsak hogy alkotmányos deficit lesz, hanem alkotmánysértő módon is. De most ennek a vitáját ne folytassuk le, mert annak a súlyát, következményeit nemcsak néhány befektető fogja elszenvedni vagy élvezni, hanem mind a tízmillió magyar állampolgár, és ennek viszont a felelőssége, azt gondolom, mindannyiunk számára nagyobb, mert ha véletlenül ennek súlyos következményei lesznek, akkor kevés lesz az Európai Unióra mutogatni. Az Európai Uniónak megvan a szankciórendszere, amelynek a végeredménye lehet az, hogy a nagyon várt nagy befektetési alapokból egy fillért nem fog megkapni az ország, és mi meg itt maradunk az adófizetéssel (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), amit, azt gondolom, egyikünk se vár.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés