DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Utolsó gondolatként próbálom elmondani, hogy a politika elmaszatoló felelősségét, kérem, most és utoljára fejezzük be. A kormánynak a felelőssége ma a költségvetést egyensúlyban tartani. Ezt nem teszi meg, ezért azt kell mondani, hogy a felelősségérzete teljes mértékben megszűnt. És a végén ide behozza most júliusban, hogy az összes adót ilyen-olyan módon emeljük meg. Ma ez a tárgya a helyzetnek, és sajnos nem az irigyelt görögök helyzetében vagyunk, bár nekik is megvan a maguk baja, hanem sajnos a libanoni és a Srí Lanka-i költségvetésen is túl vagyunk, ahol a világ első legnagyobb hiánya van, tehát sajnos azt mondom, hogy rendkívüli helyzet van, és ehhez a rendkívüli helyzethez bizony Magyarországnak minden eszközt itt a parlamentben is meg kell ragadnia. Egyébként tehetetlenül nézik az önök képviselői is, hogy gombnyomogató-jánosként kell nekik az adóemeléseket elfogadni. Azt gondolom, ebben kellene egy kicsit alkotmányosabb és demokratikus intézményrendszert, így a parlamentet is ebben előmozdítani, elősegíteni, hogy ehhez hozzá tudjon járulni. Egyébként nincs más szerepe önnek - nekünk nem, de mint kormánypártinak önnek -, mint hogy az adóemeléseket megszavazza Wiener György is. Gondolom, két év múlva már nem szeretne adóemelést megszavazni, de még mindig nincs a költségvetési egyensúly rendben.

Ezért kérem az együttműködését és nem pedig azt, hogy miért nem lehet ezt megcsinálni. Nekünk sajnos meg kell csinálni, mert az elmúlt évek ide vezettek, és nem várhatunk arra, hogy majd a németekkel mit fognak csinálni. Nekünk saját magunknak kell megoldani a saját problémánkat, nem pedig az Európai Unió szabályai mögé bújni.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu