DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Ha a szocialista képviselők itt késő este valóban érdemben le akarják folytatni ezt a vitát és ez a szándékuk, akkor én szívesen adok választ. Be fogok adni, illetve beadtam egy olyan módosító javaslatot, amely az elnökség kérdéséről szól, amelyet feszegetnek, hogy kit kinek lehet alárendelni; mi azt mondjuk, hogy három egyenrangú tag legyen. Elfogadjuk, hogy ne legyen egyik független szervezet vezetője sem alárendelve a másiknak, ez egy joggal felvethető kérdés. De ha valóban így gondolják, akkor tegyék meg önök is azokat a módosító javaslataikat, amelyek a köztársasági elnöknek mint egyféle korlátozás vagy szankció körülményét is körülírja egy visszaadás kapcsán, ha úgy érzik, hogy egyáltalán érdemi vitát kívánnak erről folytatni.
De engedjék már meg, az ellenzéket állandóan hisztériakeltéssel vádolni akkor, amikor a saját miniszterelnökük azt mondja, hogy nem kellett volna a jólét illúzióját évekig fenntartani az országban, és ebben a politika egésze felelős, mondja Kuncze Gábor, az önök koalíciós partnere, akkor most meg azzal támadni egy ilyen garanciális rendszer esetében, amely stabilitást adna a dolognak, hogy az ellenzék még itt is hisztériát kelt, hát pont ennek a felelős, alkotó ellenzéki feladatnak próbálunk helyt adni, olyan garanciális elemekre próbáljuk felhívni a figyelmet, amely eleve nem teremt ilyen körülményeket, amelyek most megtörténtek.
S ne haragudjon, tényleg ne tévessze itt meg az állampolgárokat! Az a kevés, aki hallgatja esetleg ezt a mai vitát: hol lesznek a szociális eredmények megőrizve, akkor, amikor 3-5 százalékos reáljövedelem-csökkenésről beszél már a miniszterelnök is, és majd októberben, a választások után benyújtják ezt a költségvetési törvényt? Amikor a mai 3 százalékról 6 százalékos inflációt fognak jövőre beállítani? Ezek lesznek azok a megnyugtató intézkedések? (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Gondoljuk már végig!
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés