DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt napokban a média és így a közvélemény homlokterébe került az egészségügy, és várhatóan az elkövetkező hetek-hónapok is így fognak zajlani. Nos, sajnos nem azért, mert most július 1-jén emlékeztünk meg Semmelweis Ignác születésének 188. évfordulójáról, amely az ágazatban dolgozóknak egyik kiemelkedő ünnepnapja, országszerte nagyon rossz hangulatban zajlottak ezek az ünnepségek, a tulajdonos képviselői több helyen remegő gyomorral jelentek meg az egészségügyi intézményekben.

Az ágazatban dolgozók évről évre bizakodnak, hogy véget ér a hét szűk esztendő, hogy talán jobb idők jönnek, és mindenkor csalatkozniuk kell. Az idei évben is a kormány Semmelweis napjára a maga csomagját letette az egészségügy asztalára, pedig ha hallgattuk tegnap a miniszterelnök úr napirend előtti beszédét, illetve az arra adott választ, illetve az egészségügyben dolgozók hallgatták, azt hihetnék, hogy Magyarországnak két kormányfője van, két Gyurcsány Ference: az egyik, aki a nyilvánosságnak beszél, a másik, aki rendeleteket ír alá.

Mit hozott ez a július 1-je a magyar egészségügynek? Hozott egy finanszírozási rendeletváltozást, amelyben a kormány egy tollvonással 95 százalékon, a tavalyi év teljesítményének 95 százalékán befagyasztotta a finanszírozást. Tegnap a miniszterelnök úr azt mondta, hogy egy rossz kulturális szokás honosodott meg ebben az országban: éljünk a mának, ne törődjünk a jövővel, ne hosszabb távra gondoljunk. De, tisztelt képviselőtársaim, tisztelt miniszter úr, lehet-e hosszabb távra tervezni akkor, amikor kéthavonként változnak a feltételek, akkor, amikor az elmúlt két és fél évben tizenhatszor változtak a finanszírozási feltételek? Akkor nem természetes-e az, hogy ami most van, azt próbáljuk kihasználni?

Milyen hatásai vannak ennek a rendelkezésnek? Számolt-e azzal a rendelkezés, illetve azok, akik hozták, illetve aláírták, hogy milyen csapdahelyzetbe kerülnek az egészségügyi intézmények? Hisz nem elég, hogy 95 százalékon befagyasztották, azért emellett egy bizonyos pénzügyi megszorító csomagot is tárgyal a kormány, illetve a parlament, amely többek között áfaemelést jelent, amely az élelmiszerárak, az energiaárak emelkedését fogja maga után vonni. Jól tapasztalhatjuk nap mint nap, hogy a forintnak a gyengülése nem csökken, ebben az esetben változás nem tapasztalható, sőt a prognózisok még rosszabb kilátásokat vetítenek előre, és miután az egészségügy hihetetlen módon kiszolgáltatott az importnak, így ezek is drágítják a működés feltételeit.

Az, hogy már évek óta, 2002 óta béremelést lényegében nem lehet foganatosítani az egészségügyi intézményekben, sőt, ahogy a miniszterelnök úr is és a miniszter úr is többször kinyilatkoztatta, hogy aki jobban teljesít, annak fizessenek többet, hogy évek óta kényszerülnek az egészségügyi intézmények a saját hatáskörbe adott, pont a jobb teljesítményért adott béremeléseket kvázi visszavonni, az már szót sem érdemel, mert most már a betegekről van szó.

A miniszterelnök úr tegnap azt mondta, hogy a reform nem azt jelenti, hogy holnaptól többet kell fizetni a betegnek. Kérem, ha a lakóhelyén megszűnik egy ellátás, és 50-80-100 kilométert kell utaznia, nem kerül-e többe a betegnek? Azt mondta a miniszterelnök úr, hogy a reform azt jelenti, hogy nem jár kevesebb annak, aki vidéken él. Talán azok a vidéki kórházak, amelyek most fenyegetve vannak azáltal, hogy a miniszter úr kijelentette, hogy ha a feltételeknek nem felelnek meg, azokat bezáratja... - akkor hátrányba kerülnek-e ezek a betegek (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) vagy nem kerülnek hátrányba?

Kilátástalan csapdahelyzetbe került a magyar egészségügy a hibás kormányzati és a hibás minisztériumi politika miatt.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu