DR. GYENESEI ISTVÁN (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tulajdonképpen egy kicsit túlsúlyossá válik a felsőoktatásról és a tandíjról szóló vita, miközben pedig azért néhány hozzászóló érintette, és nem véletlenül érintette azt, hogy egy kicsit talán a magyar vidék, még inkább az aprófalvak sorsa és jövője dőlhet el ezen törvény megszavazásakor, illetve még inkább az, hogy ennek a végrehajtásához szükséges forrásokat megkapják-e vagy sem majd akkor, amikor a költségvetésről tárgyalunk, azok a települések, amelyek lehetőséget kapnak önálló intézmény működtetésére és fenntartására. Meggyőződésem, hogy ma az aprófalvak jövője és sorsa, életképessége attól függ elsősorban, hogy a közszolgáltatások elérhetők-e a számára, vagy megteremtődnek-e vagy megőrződnek-e az adott településen.

Nagyon fontos kérdés az, hogy elérhető legyen. Természetesen ehhez olyan közlekedési feltételeket kell teremteni. Tehát egy másik ágazatban kell majd olyan beruházásokat eszközölni, a költségvetésben megjeleníteni, ami a közlekedési feltételek jelentős javulását fogja eredményezni például a körzeti iskolák elérhetőségében. Ugyanakkor azt mondom - és itt teljes mértékben egyetértek Magda Sándorral -, hogy az aprófalvakban minden feltételét biztosítani kell az óvodának és az első négy osztálynak. Nemcsak azért, mert ott erre igény van vagy sem, hanem azért, mert ha valahol kialakul egy gyermekben a valahova való kötődés érzése vagy a sehova se való tartozás képzete, akkor ez abban a korban alakul ki. Egy gyereket addig lehet nevelni, amíg keresztben elfér az ágyon. Ha ez így van, akkor az óvodákat és az iskolákat az első négy osztályig biztosítani kell, és ez ettől kezdve majd költségvetési kötelezettsége lesz mindazoknak, annak a többségnek, akik ezt megszavazzák.

Köszönöm szépen a szót.

Forrás: parlament.hu