DR. HARGITAI JÁNOS (KDNP): Tisztelt Képviselőtársaim! Szabó képviselőtársam aggódott azért, hogy a kistelepülés látott-e már logopédust vagy fejlesztőpedagógust közelről. Látott. Igaz, hogy nem önállóan alkalmazzuk. Erre például jó a többcélú kistérségi társulás, hogy ezt a tudást azon keresztül igénybe vegyük. Tehát nem kell a képviselő úrnak Erzsébetvárosból aggódnia, mert a kistelepülésen is, mondom, láttunk már ilyen fejlesztő szakembereket.

Tatai képviselőtársamnak mondva, azzal, ami a minőségi pedagógia kapcsán itt a törvényben megfogalmazódik, hogy azt mérni lehessen, és ha valahol ettől nagyon elmaradnak, akkor ott lépések történhessenek, én egyetértek, ezzel semmi gondom nincs, ezért nem említettem meg. A kérdés igazi lényege - és itt köszönöm Révész képviselőtársamnak a segítségét, mert ő is ezeket a kérdéseket magyarázta - elsősorban az irányítás részéről van, és az, hogy az anyagiak biztosítása hogyan valósul meg.

Tatai képviselőtársam persze talált már mindjárt egy példát, amivel ellentmondani akart nekem, és az iskolatársulás egy lehetséges módját vázolta fel, amibe a kistelepülés mint társuló önkormányzat nyilvánvalóan a közös intézménybe valamilyen szinten bele tud beszélni, de hát számtalan más lehetőség is kell, ahhoz a nagytelepülésnek ezt a gondolkodást el kell fogadnia, hogy én a leendő közös intézményünknek fenntartója legyek. Én tudok a térségemből olyan településről, amelyikről hallani nem akar senki, semmilyen társulásba nem akarják bevenni, mert mondjuk, sok a cigány gyerek azon a településen. Az sem lesz megoldás, hogy az ilyen iskolát átdobjuk majd a többcélú társuláshoz, ahol negyven polgármester fog ítélkezni róla. A település iskolájának vége, ha negyven polgármester keze alá kerül ez az iskola.

Tehát higgyék el, a képlet sokkal árnyaltabb, mint ahogy azt Erzsébetváros magasságából meg lehet ítélni, ezért egy kicsi visszafogottságot kérek, amikor a kicsi településekről és azok gondjairól beszélünk, tehát egy kicsit több empátiát kérek, és akkor meg is tudunk egyezni. (Taps a KDNP és a Fidesz padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu