DR. KONDOROSI FERENC igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Európai uniós tagságunkból fakadóan hazánknak is lehetősége van arra, hogy az Unió által létrehozott szupranacionális társasági szerveződések alapításának, működésének színtere legyen. Az Unió joganyaga eddig két sajátos, a közösségi jog talaján álló társasági formát vezetett be: az európai gazdasági egyesülést és az európai részvénytársaságot. Mindkét tárgyban megalkottuk a jogalanyok bevezetését szolgáló törvényt.
Jelen törvényjavaslat az Unió joga által létrehozott közösségi szinten szervezett harmadik jogalanyról, az európai szövetkezetről szóló uniós joganyag hazai átültetésével teszi lehetővé, hogy hazánkban is alakuljon, illetve működjön ilyen új típusú gazdálkodó szervezet. A javaslat az európai szövetkezet statútumáról szóló rendelet tagállami végrehajtását szolgáló, illetve kiegészítő szabályokat, valamint a munkavállalói jogokat szabályozó irányelv átültetéséhez szükséges belső jogi normákat tartalmazza. A közösségi jogszabályokat az Unió minden tagállamában 2006. augusztus 18-ától kell alkalmazni.
Tisztelt Ház! Az európai szövetkezet egy új gazdálkodó szervezeti forma megjelenését jelenti jogunkban. Az európai szövetkezet létezése nem a hazai, hanem a közösségi jog rendelkezésein alapul, létrehozásának, megszűnésének, működésének alapvető szabályait a közösségi rendelet írja elő. A közösségi szintű szabályozás jelentősége, hogy általa a szövetkezet az Európai Unió valamennyi tagállamában, legalábbis a legfontosabb kérdésekben közel azonos szabályok szerint működik, és a nemzeti jogok alapján létrejött szövetkezeteknél jóval egyszerűbben folytathat több országot érintő gazdasági tevékenységet. Olyan jogi személyi forma, amely a nemzeti jogi szabályozás alapján működő szövetkezetek mellett kiegészítő jelleggel alapítható. A nemzeti jogok szerint alapított szövetkezetektől szupranacionális jellegében különbözik, tehát abban, hogy alapítására nem a belső jogi normák, hanem a közösségi jog ad felhatalmazást, illetve működésének szabályait is túlnyomórészt ez utóbbi határozza meg. E formában tehát a szövetkezet tagjai nagymértékben képesek kihasználni a belső piac által nyújtott lehetőségeket, illetve maguk is hozzájárulnak a belső piac egységének erősítéséhez.
A rendelet nem érint olyan jogterületeket, mint az adózás, a verseny, a szellemi tulajdon és a fizetésképtelenség. Ezért e területeken, valamint a rendeletben nem szabályozott egyéb kérdésekben a tagállami és a közösségi jogot kell alkalmazni.
A közösségi jog által támasztott jogalkotási feladat alapvetően két egységre bontható. A közösségi rendelet természetéből következik, hogy annak előírásait a nemzeti jogba átültetni nem kell és nem is szabad. Az európai szövetkezet statútumáról szóló rendelet azonban önmagában nem tartalmaz minden szabályt egy önálló jogállású szövetkezet működéséhez. Éppen ezért a rendelet egyes kérdések eldöntését a szövetkezet alapítóira, az alapszabályra bízza, míg más kérdésekben a szövetkezet székhelye szerinti tagállam szövetkezeti jogát, Magyarországon a szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvényt hívja fel alkalmazandó jogként.
Az európai szövetkezet statútumáról szóló rendelet alapján európai szövetkezet ötféle módon alapítható. Előrebocsátom, hogy ezek nem bonyolult szabályok. Legalább öt legalább két tagállamban honos természetes személy által, legalább öt legalább két tagállamban honos természetes személy és egyéb jogalanyok által, továbbá valamely tagállam joga alá tartozó szövetkezetek egyesülésével vagy szövetkezet átalakulásával.
Az európai szövetkezet szervezeti felépítése két modellt követhet. Az úgynevezett monista rendszerben a szövetkezet vezetését az igazgatótanács látja el, mely testületben egyesülnek az irányítási és az ellenőrzési jogkörök. A dualista szervezeti megoldásban egymástól elkülönülten működik az igazgatást végző igazgatóság és az ellenőrző feladatokat ellátó felügyelőbizottság. E két megoldás közül a választás jogát a rendelet a szövetkezet alapítóira bízza.
A rendelet egyik legnagyobb jelentőségű előírása, hogy lehetővé teszi az európai szövetkezet székhelyének egyik tagállamból a másikba történő áthelyezését úgy, hogy ez nem jár a jogi személy megszűnésével, és nem igényli a fogadó államban új szövetkezet alapítását. A szövetkezet tehát a teljes belső piacon szabadon mozoghat, jogszabályi korlátok nem akadályozzák székhelyének megváltoztatását.
Néhány kérdésben a rendelet kötelezi vagy felhatalmazza a tagállamokat kiegészítő szabályok megalkotására. E normákat tartalmazza a törvényjavaslat első része, amely többek között kijelöli a cégbíróságot mint kompetens hatóságot az európai szövetkezet ügyeiben történő eljárásra, rögzíti az alapítás és a székhelyáthelyezés során a kisebbség- és hitelezővédelmi szabályokat, a szövetkezet irányító szerveire vonatkozó néhány előírást és a székhelyáthelyezéshez kapcsolódó speciális számviteli szabályokat.
A cégbírósági eljárással összefüggésben a javaslat módosítja az új cégtörvény néhány rendelkezését is.
(18.40)
A törvényjavaslat második része az európai szövetkezet munkavállalóinak a döntéshozatali rendbe történő bevonását szabályozó irányelv implementációját tartalmazza, melynek során a kollektív munkajog körébe tartozó szabályozást kell kialakítani.
Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat első részét képező társasági jogi és cégjogi rendelkezések tehát csak a közösségi rendelettel együtt, azzal összefüggésben értelmezhetők. A javaslat másik részét képező kollektív munkajogi szabályok azonban a 2003. évi 72. irányelv előírásainak megfelelően önállóan rendezik a munkavállalóknak az európai szövetkezetben, illetve annak alapítása során érvényesülő tájékoztatási, konzultációs és részvételi jogait. Az irányelv és ennek alapján a törvényjavaslat elsősorban azt kívánja meg az alapítóktól, hogy a munkavállalói képviselőkkel kötött megállapodásban rögzítsék a munkavállalókat a létrejövő európai szövetkezetben megillető kollektív jogokat.
Az irányelv részletesen meghatározza a munkavállalói tárgyaló testület megalakításának szabályait és a megkötendő megállapodás tartalmát is. Arra az esetre, ha az alapító társaságok igazgatósága és a munkavállalói képviselők között megállapodás nem jön létre, a tagállamoknak az irányelv részletes előírásait követő kiegészítő szabályokat kell alkotniuk, amelyek megállapodás hiányában, de akár a felek ilyen tartalmú megállapodása alapján is alkalmazásra kerülhetnek.
A közösségi szabályok célja, hogy a munkavállalókat az alapító társaságokban megillető jogok szintje az európai szövetkezet létrejöttével ne csökkenjen. Ezt az irányelv szigorú szabályokkal, a rendelet pedig annak előírásaival segíti elő, hogy az új szövetkezet bejegyzésére csak a tájékoztatási, konzultációs és részvételi jogok megfelelő rendezése után kerülhet sor.
A törvényjavaslat a munka törvénykönyvével és az e javaslathoz hasonló szabályozást tartalmazó európai üzemi tanácsról, valamint az európai részvénytársaságokról szóló törvényekkel összhangban az üzemi tanácshoz telepíti az általa szabályozott munkavállalói jogok gyakorlását. Az európai szövetkezet Magyarországon foglalkoztatott munkavállalóinak a törvényjavaslat által nem érintett jogaira és kötelezettségeire a munka törvénykönyve rendelkezései irányadóak. Meg kell jegyezni, hogy az irányelv kevés opcionális rendelkezést tartalmaz, alig enged tehát mozgásteret a nemzeti szabályozásnak. A hazai szabályozás feladata ezért leginkább abban merül ki, hogy a törvényt, az irányelvi rendelkezéseket némileg pontosítva, a magyar szabályozási rendszerbe illesztve alkossa meg.
A törvényjavaslat tartalmaz néhány technikai jellegű szabályt a Ptk. és a csődtörvény, gazdálkodó szervezet fogalmának kiegészítésére, a polgári perrendtartásról szóló törvényben pedig megteremti a munkavállalók jogai érvényesítésének lehetőségét, valamint módosítja a helyi adókról szóló törvényt is.
Tisztelt Országgyűlés! E törvényjavaslat tehát az európai szövetkezetről szóló két közösségi jogszabály alkalmazásához szükséges, törvényi szabályozást igénylő belső jogi normák megteremtését célozza. A hatékony és rugalmas szabályok elfogadása teszi lehetővé a szupranacionális szintű gazdálkodási forma hazai megalapítását, illetve magyarországi működését, kedvező hatást biztosítva ezzel a tőke bevonására és új munkahelyek megteremtésére is.
Figyelemmel arra, hogy a rendelet az irányelvet 2006. augusztus 18-tól rendeli el alkalmazni, az azokat végrehajtó, illetve átültető törvénynek is ebben az időpontban kell hatályba lépnie. Kérem ezért a tisztelt Országgyűlést, hogy támogassa a törvényjavaslat sürgős tárgyalását és a javaslat mielőbbi elfogadását.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés