DR. KONDOROSI FERENC igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A közszférában foglalkoztatottak jogviszonyáról szóló törvények módosításáról szóló törvényjavaslat négy alapvető célt tűz maga elé. Egyrészt úgy kívánja módosítani a köztisztviselők, a közalkalmazottak, a rendvédelmi szervek és a Magyar Honvédség tagjainak, valamint a közszférában a munka törvénykönyve alapján foglalkoztatottak, személyek felmentésére vonatkozó szabályokat, hogy azok, akik felmentésüket követően rövid időn belül a közszférában el tudnak helyezkedni, végkielégítésük és az új jogviszonyuk ideje tekintetében felmentési időre legyenek jogosultak, ugyanakkor a régi és az új jogviszonyuk e szempontokból folyamatosnak számítson. Mindez azt jelenti, hogy az új jogviszony megszűnése esetén a régi jogviszonyt is figyelembe kell venni a végkielégítés kiszámításakor.
A javaslat második célja, hogy rugalmassá tegye a közszférában a létszámgazdálkodást azzal, hogy létszámcsökkentésre ne csak a parlament, a kormány vagy a képviselő-testület, hanem az adott szerv vezetőjének döntése alapján is sor kerülhessen. Ez a módosítás lehetővé teszi, hogy a létszámgazdálkodással összefüggő döntések ott szülessenek meg, ahol a legtöbb információ a döntés meghozója számára rendelkezésre áll.
A javaslat harmadik célja, hogy a közszférában újabb lépést tegyen a teljesítményelvűség érvényesítése felé. Ennek érdekében úgy módosítja a köztisztviselőkről szóló törvényt, hogy alacsony színvonalú feladatellátás esetén kötelezővé váljon a soron kívüli minősítés.
A javaslat negyedik célja, hogy az államreform eddigi lépéseivel összhangban rendezze a központi hivatalok és a közigazgatási hivatalok vezetőinek foglalkoztatási jogviszonyát. E személyek az eddigiekben jellemzően államtitkári vagy helyettes államtitkári illetményre és juttatásokra voltak jogosultak.
E szervek esetén az jelenti a problémát, különösen, ha területi szerveik is vannak, a vezetői besorolások száma nem teszi lehetővé a felelősség- és teljesítményarányos bérezést, így például az APEH elnöke besorolás szerint éppúgy főosztályvezető, mint az APEH valamely megyei igazgatósága egyik főosztálya élén álló vezető. A javaslat ezt a differenciálatlanságot kívánja oldani azzal, hogy a központi hivatalok vezetői, a közigazgatási hivatalok vezetői, a rendvédelmi szervek országos parancsnokai és a Magyar Honvédség vezetői, valamint helyetteseik esetében felső korlátos személyi illetmény megállapítását teszi lehetővé. Az illetmény legfeljebb az államtitkári illetmény összege lehet.
Tisztelt Országgyűlés! A közszolgálati jog alakítása, rugalmassá tétele az államreform egyik legfontosabb célkitűzése. A szolgáltató állam megteremtése, a teljesítményelvűség erősítése és a közszolgáltatások színvonalának emelése egy rugalmasabb szabályozás megalkotását, a naponta változó igényeknek való megfelelés és az állandóság közötti új egyensúly megteremtését követeli meg.
A törvényjavaslat beterjesztésével ezen az úton tette meg az első lépést a kormány, és ezen célokhoz kérem a megtisztelő támogatásukat.
Köszönöm a figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés